Évfordulók a Bölcsészettudományi Kutatóközpont ismerettárában

JA2020. április 11-én, a költészet napján Évfordulók címmel új rovat indult a Bölcsészettudományi Kutatóközpont honlapján, amelynek első cikkeiben intézetünk munkatársai idézik fel József Attila és Márai Sándor alakját. 

Horger Antal és a karma című írásában Kappanyos András a költő és egykori tanára közötti legendás konfliktus részleteit ismerteti, Deczki Sarolta pedig Márai emigrációs éveibe nyújt betekintést Az ékezetek és az identitás című összefoglalójában.

Marai

A kutatóközpont honlapján az új ismeretterejesztő sorozat mellett továbbra is elérhetők a kutatóintézetek tudományos eredményeire alapuló nyilvános adatbázisok és adattárak, amelyek segítik a széles körű tudományos információszerzést, és támogatást nyújtanak az oktatás, a művelődés, valamint a kulturális élet egyéb területei számára.