Szentpéteri József: A felhők fölött mindig kék az ég - Ferihegytől Jyväskuläig

A 70 éves Szörényi László tiszteletére

Szentpéteri József hangos* képes köszöntője egy légből kapott beszélgetés kapcsán

* Aki itt meg szerette volna hallgatni/nézni a Generál együttes 1973-ból való slágerét, annak csalódnia kell. Kárpótlásképp itt elolvashatja a dal szövegét.

Mint mindenkinek, nekem is van egy különleges élményem az Ünnepelttel kapcsolatban. Természetesen egyedi és megismételhetetlen, hiszen Ő maga is egy rendkívüli ember. Nem illik szembedicsérni, de hát mindenki tudja, hogy valódi reneszánsz, meg afféle 21. századi, de most csak maradjunk 2001-nél.

2001. augusztus első napjaiban egy nagy csapat hungarológus társaságában fölszálltam a Ferihegyi repülőtéren egy (minden bizonnyal) MALÉV-gépre. Irány Finnország, közelebbről Jyväskylä, ahol augusztus 6. és 10. között rendezték meg az V. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust. De ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk még a repülőgépen, hiszen ott, a repülőgép zárt terében történt ez a számomra felejthetetlen esemény.

Minden úgy kezdődött, hogy az az ember, aki oly sokat szeret pipázni és elmélkedni a világ dolgairól (persze lehet, hogy csupán és kizárólag ezt szereti csinálni), egyszer csak a mellettem levő széket foglalta el. Bár ha ragaszkodom a valósághoz, be kell vallanom, hogy mégsem a mellettem levőt, mivel közöttünk volt egy légifolyosó, helyesebben egy légi folyosó: a repülőgép közepén futó járda két oldalán, de mégiscsak az egymás melletti székeken foglaltunk helyet. És ezen a légi úton így végig Vele beszélgethettem!

Aki ismeri Szörényi Lászlót, pontosan tudja, hogy nincs a világon olyan téma, amelyről ne tudna folyékonyan (mint a vízfolyás) órákon át spontán kis- (nem, épp ellenkezőleg:) plenáris előadást tartani. Ez történt ez alkalommal is. Köszöntőmben erre az útra emlékezem, egyúttal új irodalmi műfajt teremtve: egyfajta oral air history születésének lehetünk tanúi.

Visszatérve emlékeim fonalához: vízfolyást említettem az imént, bár nem teljesen híven az egykor történtekhez. Valójában borfolyásról volt szó, még pontosabban: a bor folyásáról. Hogy a lényegre térjek: az idő tájt jelent meg a Magyar Kódex ötödik kötete (Az Osztrák–Magyar Monarchia. Magyarország művelődéstörténete 1867–1918. Enciklopédia Humana Egyesület – Kossuth Kiadó, Budapest, 2001, pp. 490.), amelyben Szörényi László a szokásos alapossággal lektori feladatokat látott el. A kötet hátsó borítójára egy gyönyörű szecessziós kép került: Ady Endre Ki látott engem? címlapja, amelyet egy avar kori kehely stilizált alakja díszített. Ez volt a kiindulópontja a beszélgetésünknek, amely így Ferihegytől egészen Jyväskyläig tartott.

Hogy aztán mi hangzott ott el, takarja jótékony homály; nekem azonban életre szóló élményt jelentett. A jeles évforduló kapcsán viszonzásképp egy virtuális tárlatot állítottam össze számára a kedvenc aranytárgyaim képeiből. Az Avar Kaganátus legszebb leletei szerepelnek közöttük: méltóságjelvényként szolgáló veretes övek, díszes fegyverek, mutatós ékszerek, és nem utolsósorban olyan talpas poharak, amelyekbe bizonyára nemes italok kerültek az avar fejedelmek egykori ceremóniáin.

Kívánom végezetül, hogy ne csak virtuálisan, de a valóságban is koccinthassunk az Ünnepelttel, ha nem is pontosan ugyanazokkal a kelyhekkel, mint amelyeket a képtáblákon láthattunk. Tisztelt Igazgató Úr, kedves Laci, váljék egészségedre! Isten éltessen sokáig!