Az Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 1891-ben jelent meg az Akadémiai Irodalomtörténeti Bizottság folyóirataként. A második világháború után 1948-tól 1952-ig szünetelt a kiadása, 1953-ban indult újra, s az intézet megalapításakor annak gondozására bízták. Évfolyamonként hat füzetben lát napvilágot. A folyóirat feladata a magyar irodalomtörténet-írás új eredményeinek publikálása, a magyar irodalom történetének a kezdetektől a 20. század második feléig történő figyelemmel kísérése, de nem zárkózik el az új módszertani törekvések, kutatási irányok bemutatásától, valamint egyes irodalomtörténeti kérdések elemzésétől sem. Helyet ad fontosabb művelődéstörténeti kérdéseket vizsgáló dolgozatoknak is. A folyóirat számos rovat (Tanulmány, Kisebb közlemények, Műelemzés, Textológia, Műhely, Adattár, Vita) segítségével igyekszik számot adni a magyar irodalomtörténeti kutatások sokrétűségéről. Rendszeresen közli az újabban feltárt, eddig ismeretlen művek, irodalomtörténeti érdekű dokumentumok (pl. levelek) szövegét. Szemle rovatában bírálatokat közöl a magyar irodalomtörténet-írás újabb kiadványairól, ismerteti az idegen nyelven megjelent, magyar irodalomtörténeti tárgyú kiadványokat is. A Krónika rovat ad számot az intézet tevékenységéről: a szervezésében tartott tudományos ülésszakokról, külföldi tudósok intézeti előadásairól, valamint munkatársaink külföldön tartott előadásairól. Itt olvashatók a közelmúltban elhunyt irodalomtörténészek nekrológjai is.
Az Irodalomtörténeti Közlemények főszerkesztője Kecskeméti Gábor, felelős szerkesztője Csörsz Rumen István, a Szemle rovat szerkesztője Szénási Zoltán.
Az intézet, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Magyar Írók Szövetségének közös kiadványaként indult 1963 szeptemberében az 1971 decemberéig havonta megjelenő Kritika, amelyet 1971 végén a pártközpont rendelkezése szüntetett meg. Felelős szerkesztője mindvégig Diószegi András volt. A szerkesztő és a szűkebb munkatársi kör célja olyan irodalomelméleti és kritikai folyóirat kiadása volt, amelynek kitekintése van a közélet, a társadalomtudományok és a társművészetek problémáira is. Ezt a koncepciót magas színvonalon, közérthetően, a nem dogmatikus-vulgáris marxista szemléletet érvényesítve, kiváló szerzőgárdával valósította meg a folyóirat. Csaknem egy évtizedes fennállása egybeesett az intézet egyik legtermékenyebb szakaszával s a modern irodalomtudomány kialakulásával. A folyóirat jó néhány nevezetes vitát kezdeményezett, és ráirányította a figyelmet más folyóiratokban és fórumokon folyó eszmecserékre is. Összegző, elemző és polemikus írásai mindig értékkijelölő, orientáló és tájékoztató jellegűek voltak. Nyitott szelleme, újdonságai és vitái sokszor váltottak ki értetlenséget és megbotránkozást a párt felső vezetésében, s a konfliktusok végül a folyóirat felszámolásához vezettek.
A Literatura 1974-ben, Sőtér István főszerkesztésében, Béládi Miklós felelős szerkesztésével negyedéves folyóiratként indult, s főként az irodalmi modernség, a 20. századi magyar irodalom kérdéseinek vizsgálatát és az irodalomelméleti tájékozódást tekintette feladatának, s az 1971-ben megszüntetett Kritika szellemiségét kívánta továbbvinni. 1985-től, amikor Bodnár György lett a főszerkesztő és Pomogáts Béla a felelős szerkesztő, a folyóirat profilja módosult: nagyobb hangsúly esett a 20. századi magyar irodalomtörténet hagyományainak és megítélésének felülvizsgálatára. 1990-ben Pomogáts Béla lett a lap főszerkesztője és Kulcsár Szabó Ernő a felelős szerkesztője. A Literatura profilja jelentősen változott, irodalomelméleti folyóirat kívánt lenni, s ezzel olyan útra lépett, aminek Magyarországon nem volt előzménye, hagyománya. 2000-től Veres András a felelős szerkesztő, 2006-tól főszerkesztő és Bezeczky Gábor a felelős szerkesztő. A Literatura szerkesztésében Kálmán C. György, Szolláth Dávid és Z. Varga Zoltán működik közre. Az irodalomelméleti profil fenntartása mellett a lap helyet ad irodalomszociológiai, művelődéstörténeti és más rokonterületeket képviselő tanulmányoknak is. Elsősorban a legkiválóbb pályakezdők számára tartja fenn a „Műhely” rovatot, s igyekszik bemutatni a különféle magyarországi műhelyeket, iskolákat.
A Helikon 1955 óta jelenik meg, évente négy számban. A folyóirat neve 1955–1957-ig Irodalmi Figyelő, 1958–63-ig Világirodalmi Figyelő, 1964–91-ig Helikon Világirodalmi Figyelő volt. Az 1992-es évfolyamtól a Helikon alcíme a tényleges érdeklődési területét kifejező Irodalomtudományi Szemle. A folyóirat az irodalomtudomány nemzetközi kutatási eredményeiről ad tájékoztatást. Érdeklődési körébe tartoznak az irodalomelmélet, az összehasonlító irodalomtudomány, a modern világirodalom elvi, történeti, módszertani kérdései és a művelődéstörténetnek az irodalommal határos területei. Számai 1963 óta tematikusak: egy-egy szakterület, illetve probléma köré szerveződnek, a lehetőségek szerint figyelembe véve a legújabb tudományos irányzatok nézeteit. A 2005. évfolyam kötetei: A kritikai kultúrakutatás, Régi az újban, Vico körei; 2006. évfolyam: Kritikai szubjektivizmus, Frege aktualitása, Relevancia.
A már bemutatott témáknak a teljes listáját minden számában közreadja. Az összefoglaló tanulmányokat és a részproblémákat tárgyaló szemlecikkeket hazai és külföldi szerzők írják. Néhány irodalomtudományi alapmű, tanulmány mindmáig csak ezekben a Helikon-számokban olvasható magyarul. A folyóirat rendszeresen beszámol az irodalomtudomány nemzetközi eseményeiről, kongresszusairól, tanácskozásairól, dokumentálva az egymástól eltérő álláspontokat, módszertani vitákat. A könyvrovatban évente száz-százhúsz szakkönyv kritikája jelenik meg, tömör ismertetéssel és értékeléssel.
A REC.ITI, az Intézet új, internetes recenziós portálja 2007 decemberében kezdte meg működését. Célja az irodalomtudomány és a hungarológia szempontjából fontos szakkönyvek rendszeres ismertetése és a hozzájuk kapcsolódó szakmai bírálatok koordinációja. Hálózati könyvkiadóként számos tanulmánykötetet jelentetett meg. Főszerkesztője: Hegedüs Béla. Bővebb információk a REC.ITI saját honlapján találhatók.
A Magyar Könyvszemle leírása és régebbi lapszámai a szerkesztőségek oldalán tekinthetők meg.
