Arany János Munkái, szerk. Korompay H. János. Lapszéli jegyzetek, Folyóiratok I., s. a. r. Hász-Fehér Katalin, Budapest, Universitas Kiadó ‒ MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet, 2016, 1424 p.

A kötet az új kritikai kiadás Lapszéli jegyzetek című alsorozatának első darabja, és egy a nagyszalontai emlékmúzeumban Arany jegyzeteivel fennmaradt német hetilapot dolgoz fel, amely saját lapja, a Koszorú egyik fontos forrása volt. A Koszorú 130 számában Arany csaknem 700 külföldi tárgyú, vonatkozású cikket közölt. Ezek között van szépirodalom (novella, vers), értekezés, tárca, tudósítás, kritika, a Vegyes és a Külirodalom rovatban pedig glosszák is. Az átvételeknek valamivel több mint a fele vegyes forrásból, a többi írás pedig a lipcsei Europa – Chronik der gebildeten Welt című hetilapból származik. A lapban látható jelölések, jegyzetek részben a magyar cikkek autorizálását segítették, részben Arany szerkesztői gyakorlatára, illetve a Koszorú laptípusára világítanak rá.

Arany János nagyszalontai könyvtárának és széljegyzeteinek katalógusa, s. a. r. Hász-Fehér Katalin, Budapest, Universitas Kiadó ‒ MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet, 2019, 1065 p.

A kötet az első viszonylag teljes nyomtatott jegyzék Arany János egykori könyvtárának Nagyszalontán őrzött részéről. Összeírásunk szerint a könyvtár ma 1715 példányt tartalmaz. Ebből 487 az önálló kiadványok és 1298 a periodikumok száma. Valamennyi tételnél jelezzük a felvágott oldalakat, periodikumoknál pedig a felvágott oldalakon található cikkek szerzőjét és címét, hogy láthatóvá váljék, mely szövegeket tekinthetett meg belőlük Arany, még abban az esetben is, ha nem jegyzetelte őket. Kivételt tettünk az Europa – Chronik der gebildeten Welt című német nyelvű lipcsei folyóirattal, melynek 130 száma olyan mennyiségű rövid glosszát tartalmaz, hogy felsorolásuk túlment volna e kötet lehetőségein. Az önálló kiadványok közül 202 a bejegyzéses kötetek száma, 8623 széljegyzettel. A folyóiratszámok 228 darabjában 1393 jegyzet van. A végösszeg szerint az 1715 példányt magában foglaló Arany-könyvtárnak 430 darabja, vagyis mintegy 25 százaléka tartalmaz valamilyen autográf jegyzetet, összesen 10 016 bejegyzést.

Az átvételek anyagát az Arany-széljegyzetek kritikai kiadása tartalmazza négy kötetben, amelyek közül az első 2016-ban jelent meg.  

Arany János Munkái, szerk. Korompay H. János. Kisebb költemények 3. (1860–1882), s. a. r. S. Varga Pál, Budapest, Universitas Kiadó ˗ MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet, 2019, 1195 p.

Az új kritikai kiadás kötete Arany 1860 és 1882 között keletkezett kisebb költeményeinek betűhív, kritikailag ellenőrzött szövegét adja közre. A „kisebb költemények” elkülönítése Arany saját kötetszerkesztési elvein alapul; e verscsoport a költő rövidebb, lírai érdekeltségű költeményeit foglalja magában. Abban már nem Arany saját szerkesztési elve, hanem a kritikai kiadás szempontja érvényesül, hogy a kötet valamennyi verset – a töredékeket, rögtönzéseket, verses üzeneteket, sírverseket, műfordításokat is – besorolja a keletkezés időrendjébe.

A főszöveg (egy kivétellel) csak egy változatot közöl – azt, amelyet Arany véglegesnek tekintett; a kéziratok és az Arany életében megjelent közlések szövegváltozatai a lapalji, szövegkritikai jegyzetek között találhatók. A kötet kétharmadát kitevő magyarázó apparátus nemcsak a kéziratok, az Arany életében megjelent versközlések pontos adatait és Arany műfordításainak forrásszövegét adja közre, de a keletkezés – sokszor máig nem vagy nem pontosan ismert – körülményei felől is tájékoztat; emellett ismerteti a versek korabeli fogadtatását, és áttekintést nyújt későbbi kritikai megítélésükről is. Az olvasó megtalálja a hangfelvételek, az irodalmi, képzőművészeti és zenei feldolgozások, illetve az Arany-versek idegen nyelvű fordításainak adatait is. A kötet végén található táblázat a kisebb költemények Arany által szerkesztett kiadásainak felépítését hasonlítja össze.

Arany János Munkái, szerk. Korompay H. János. Arany János, Elbeszélő költemények, s. a. r. Török Zsuzsa, Budapest, Universitas Kiadó – MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet, 2019, 1076 p.

A kötet Arany János kisebb elbeszélő költeményeinek, elbeszélőköltemény-töredékeinek és nagyobb elbeszélőköltemény-fordításainak új kritikai kiadása, amely a szövegeket kronologikus sorrendben, részben szinoptikus közlésben jeleníti meg. A kiadás a kötetbe foglalt legtöbb szöveg esetében két főszöveget kínál olvasásra: egy kéziraton és egy nyomtatott kiadáson alapuló változatot. A szövegek szinoptikus közlésével a szövegalakulás egy-egy történeti pillanatát ragadja meg, megmutatva ugyanakkor az eltérő mediális közegek különbségeit is. Műfaji szempontból a befejezett elbeszélő költeményeket azoknak a félbemaradt próbálkozásoknak a kontextusában jeleníti meg, amelyek bár marginalizálódtak az Arany-életmű értelmezéstörténetében, az elkészült művekkel egy időben tagozódtak be Arany írói terveibe, kísérleteibe. Ilyen módon az Arany-életművön belül egy azonos poétikai tradícióba illeszkedő szövegcsoportot tesz láthatóvá. A szövegkiadás ugyanakkor ennek a poétikai tradíciónak az Arany számára releváns tematikai feltöltését, az Arany-életművön belüli időkereteit, összefüggéseit, illetve megvalósult és félbemaradt törekvéseit tárja fel.

Az Arany család mesegyűjteménye, szerk. Domonkos Mariann és Gulyás Judit, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Universitas Kiadó – MTA Könyvtár és Információs Központ, Budapest, 2018.

Az Arany család kéziratos mese- és találósgyűjteményének, valamint Arany László Eredeti népmesék című művének szinoptikus kritikai kiadása.

A kéziratos szövegeket Arany Jánosné Ercsey Julianna és gyermekei, Arany Juliska és Arany László jegyezték le, feltehetően az 1850 és 1862 közötti időszakban. Arany László e kéziratok felhasználásával rendezte sajtó alá gyűjteményét 1862-ben. A két szövegváltozat együttes kiadása ebben a kötetben olvasható először.

1862-ben jelent meg a 18 éves Arany László Eredeti népmesék című kötete, amely a 19. századi magyar népköltési gyűjtemények közül máig az egyik legnagyobb hatású kiadványnak bizonyult. Több mint nyolc évtizeddel később, a második világháború után került elő a Magyar Tudományos Akadémia pesti főépületének pincéjéből egy olyan vegyes tartalmú, elhanyagolt állapotban lévő, rendezetlen kéziratanyag, amelynek egyes darabjai az Eredeti népmesék szövegeivel mutattak egyezéseket. Az 1960-as évek első felében nyert bizonyítást, hogy az Arany László-féle gyűjtemény kéziratairól van szó, melyek fennmaradásáról mindaddig nem volt tudomása a magyar folklorisztikának. A kéziratok, illetve az 1862-es kiadás szövegeinek párhuzamos, tükröztetett közlésével lehetővé válik annak bemutatása is, hogy milyen textualizációs eljárások révén jött létre a népköltési szöveg, amíg az olvasóközönség elé került a 19. században.

Arany János és Tompa Mihály levelezése (1847‒1868), szerk. Kiczenko Judit, Ráció Kiadó, Budapest, 2018.

Arany János és Tompa Mihály bő két évtizedig, 1847-től 1868-ig levelezett. Arany László 1888-ban így méltatta ennek a levelezésnek a jelentőségét: „Ez volt atyámnak legtartósabb s legösszefüggőbb láncolatban folyó levelezési viszonya. Mintha naplót vitt volna, oly részletesen föllelhetők benne az ő kevés külső változással folyt életének eseményei, oly híven tükröződik kedélyének minden hullámzása.” Arany Petőfivel folytatott jelentős levelezésével együtt ez a levélkrónika közkincsnek is tekinthető, hiszen a magyar irodalomnak ebből a periódusából ilyen mértékben nem láthatunk be senkinek az alkotói műhelyébe, sem a mindennapi, hétköznapi viszonyaiba vagy a történelmileg nagyon jelentős korszak személyes megélésébe, amely felettébb izgalmas és drámai volt irodalom- és költészettörténeti szempontból éppúgy, mint a nagypolitika, a történelem vonatkozásában. Hiszen „hőseink” átélték az 1840-es évek reményekkel telt korszakát, majd a szabadságharc bukását, az abszolutizmus, a Bach-korszak megpróbáltatásait és az 1860-as évek hol enyhülő, hol szigorodó, végül a kiegyezésbe torkolló fordulatait. Két pályakép alakulását, a főbb művek keletkezéstörténetét követhetjük nyomon, miközben bepillantást nyerhetünk a két művész időnkénti zajos sikereibe és megrendítő magánéleti tragédiáiba. Két olyan költő, ember sorsába, akikről Krúdy Gyula így írt: „Ez a férfitípus volt az, amely Magyarországot fenntartotta, téli sarat elbíró csizmában viselte el a megpróbáltatásokat, zsoltáros hittel bízott a jövendőben, és halk rajongással gondolt a nemzeti ideálokra. Ez az embertípus őrizte meg helyét a földrészen a kő szilárdságával, a só nehézségével és a tölgyfa életkorával.”