Kutatási területek - BTK Irodalomtudományi Intézet

Klasszikus életművek kritikai kiadásai

A klasszikus magyar irodalom szövegkorpusza nemzeti kulturális örökségünk értékes, elidegeníthetetlen része. Ennek tudatában a magyar nyelvű, magyarországi vagy a magyar irodalom szempontjából fontos szövegek, források, dokumentumok felkutatása, feldolgozása és szövegkritikai igénnyel történő közreadása az intézet alapfeladata, amelyet tematikai és időrendi illetékesség alapján osztályai végeznek. Noha az utóbbi években az egyetemek kutatóbázisán örvendetesen megszaporodott a szövegkiadó műhelyek száma, az intézet máig elsőnek számít közöttük. Saját tudományos kapacitása mellett – együttműködve az MTA Textológiai Munkabizottságával – számon tartja és szervezi más kutatóhelyek, elsősorban az országos közgyűjtemények munkatársainak ilyen irányú tevékenységét. A tematikus vagy egy-egy korszakra vonatkozó sorozatok mellett az intézet gondozza a 15–16. századi nagy írói életművek kritikai kiadásainak tekintélyes hányadát.

Az 1990-es években a tudományfinanszírozás és a könyvkiadás új formáinak megjelenésével az intézet textológiai munkájának szerkezete is megváltozott. Az állami mecenatúra helyébe a kutatási támogatások lehetőségeinek kibővülése lépett: az alapítványok és más tudománytámogatási formák pályázati rendszere. Ugyanakkor, kis nyelvterületről – és nemzeti irodalomról – lévén szó, a textológia a nemzetközi projektekben való részvétel mellett is elsősorban nemzeti tudományszervezési és finanszírozási feladat maradt. Az intézet mint textológiai műhely és módszertani bázis a jövőben nem térhet ki az elektronikus rögzítéstechnikák és kiadások, közlési formák kínálta új lehetőségek elől sem.

A magyar irodalomtudomány és kritika története

E vállalkozás megindítását már az 1960-as évek közepén kezdeményezték, ám a munka csak a hetvenes évtizedben vette kezdetét. Tárgya a magyar irodalmi gondolkodás története, vagyis annak kutatása, hogy a középkortól a 20. századig az egyes korszakokban az író és az olvasó mit gondolt az irodalomról, milyen kritériumok szerint ítélte meg annak egyes rétegeit, és milyen meggondolások alapján készültek az irodalomtörténetek és az irodalmi kritikák.

Tekintettel arra, hogy ez a terület a magyar irodalomtudományban szinte teljesen feltáratlan volt, és hiányzott szinte minden alapkutatás, a program összefoglaló kézikönyv helyett egyéni monográfiák összefüggő sorozatában valósul meg. Első lépésként a 19. század végéig terjedő hosszú időszak köteteinek megtervezésére került sor, s a munka végzésére Tarnai Andor vezetésével külön munkacsoport szerveződött. Tarnai halála után az irányítást Szörényi László vette át. 1986-ban megkezdődött a 20. század első felét – az anyag gazdagsága miatt immár irányzatonként – tárgyaló kötetek előkészítése Tverdota György irányításával. Az elkészült kötetek publikálására Irodalomtudomány és kritika címen új könyvsorozat indult.

A régiség művelődéstörténete (MAMŰL)

A Balassi Kiadó gondozásában, Kőszeghy Péter főszerkesztésében jelent meg 2003–2013 között a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon (középkor és kora újkor) 13 kötete, 2014-ben pedig a mutatókat tartalmazó 14. Immár az Intézet munkajaként készül a fenti kiadásra épülő, ám annál bővebb, több al-adatbázist tartalmazó digitalis változat, az OTKA és az MTA támogatásával. A digitalis MAMŰL várhatóan 2016 végétől mindenki számára hozzáférhető.

Sajtótörténet

Az 1970-es években kezdődtek meg a négy kötetre tervezett magyar sajtótörténeti kézikönyv munkálatai. A vállalkozás során első ízben került sor arra, hogy időszaki sajtónkról részletes és ugyanakkor összegező feldolgozás készüljön. A munkát számos előtanulmány és egy 1972-ben megjelent sajtótörténeti bibliográfia előzte meg. A sorozat első kötete a 18. század, valamint a magyar felvilágosodás és reformkor hírlap- és folyóirat-irodalmáról nyújt képet, megvilágítva a sajtónak a kor politikai, irodalmi és kulturális életében betöltött fontos szerepét. A második kötet, amely 1892-ig tárgyalja a sajtótörténetet, két részben jelent meg. A kötetek főszerkesztője Szabolcsi Miklós, sorozatszerkesztője Dersi Tamás, majd Vásárhelyi Miklós volt. Az elkészült kötetek a 18–19. századi magyar sajtóról olyan összefüggő feldolgozást adtak, amely az e századokkal foglalkozó sajtótörténészeken kívül a történészek, irodalomtörténészek és művelődéstörténészek számára is alapvető jelentőségű. Az 1980-as évek végétől az anyagi források megszűnte és a szükséges munkatársi gárda hiánya miatt a sajtótörténeti kutatás megakadt.

Értéktudományi kutatás

1974-ben alakult meg az Értéktudományi Kutatócsoport, amely arra vállalkozott, hogy az 1945 utáni magyar novellairodalom értékorientációs szövegelemzését elvégezve megkísérelje fölmérni a szépprózánkban tükröződő értékszemléleti változásokat. A program irányítója 1981-ig Kenyeres Zoltán, majd Veres András volt.

E vizsgálatot az a megfontolás hívta életre, hogy a művek szövegében megjelenő értékek egzakt módon kimutathatók, ezáltal megbízható ismereteket nyújthatnak. Mivel hasonló vizsgálatra külföldön sem igen van példa, mintegy fél évtizedet vett igénybe a módszer kialakítása. A kutatás módszertanának kidolgozásában oroszlánrésze volt a szociálpszichológus Mérei Ferencnek, aki az értéknek az emberi viselkedést orientáló szerepéből indult ki. Az értékkatalógust számos próbaelemzés alapján állították össze. Kidolgozását követően előbb az 1945 és 1968 közötti időszak novellatermésének értékszociológiai vizsgálatát végezték el, majd 1980-ig, végül 1992-ig elemezték a magyar széppróza értékszemléletét (a kutatás később kiterjedt a regényekre is). A kutatócsoport több hazai és nemzetközi tudományos ülésszakon beszámolt munkájáról, és számos tanulmány jelentetett meg.

Kultusztörténeti kutatás

A munkaközösség 1989-ben alakult Dávidházi Péter és Tverdota György vezetésével az irodalmi élet kultikus jelenségeinek kulturális antropológiai kutatására. Fő célja annak vizsgálata volt, honnan ered a nagy íróknak és műveiknek szentelt nyelvi és rituális tiszteletadás társadalmi szokásrendje, milyen lappangó vallási ősmintákat követ, hogyan hat az irodalmi művek értelmezésének és értékelésének módozataira, és milyen politikai kisajátításnak lehet kitéve. A csoport számos hazai és egy nemzetközi konferencián mutatkozott be, amelyeket az utóbbi években többnyire a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen rendez meg. A munkatársaknak mind itthon, mind külföldön jelentek meg önálló köteteik.

A magyar–olasz kapcsolatok kutatása

A nagy nyugati irodalmak és a világirodalmi kapcsolatok kutatása meghaladná egy kutatóhely erejét, ezért ilyen jellegű munkákra az intézetben csak alkalmilag kerülhetett sor. Kivételt alkot az olasz kapcsolatok feltárása, értelmezése, melynek megszervezésére az MTA adott megbízást. 1969-ben megállapodás jött létre az Akadémia I. és II. Osztálya, valamint a velencei Fondazione Giorgio Cini között a magyar–olasz kapcsolatokról Velencében és Budapesten felváltva tartandó konferenciákról. Ezek a tanácskozások korszakok szerint haladva a magyar–olasz kulturális kapcsolatok teljes ezeréves történetét hivatottak áttekinteni, valamint az eddigi ismereteket új kutatások eredményeivel gazdagítani. Ez az interdiszciplináris munka azért vált végül teljesen az intézet feladatává, mert más akadémiai intézetek a szervezését nem vállalták, s mivel a magyar-olasz kapcsolatok kutatása itt nem volt előzmény nélküli. A konferenciák sora 1970-ben kezdődött. Minden konferencia előadásai külön kötetben jelentek meg felváltva a két országban, olasz nyelven.

Részvétel az európai összehasonlító irodalomtörténet munkájában

Az AILC felkérésére az intézet kezdeményező szerepet vállalt egy európai összehasonlító irodalomtörténet munkálatainak elindításában. Tervezetét a társaság 1967. évi belgrádi kongresszusa elfogadta, létrehozta a munka irányítására hivatott Koordinációs Bizottságot, amelynek titkárává Vajda György Mihályt választotta. Ettől kezdve egészen 1982-ig az Histoire comparée des litteratures de langues européennes Koordinációs Bizottságának titkársága az intézetben működött. A nemzetközi szervezőmunka mellett a munkatársak a felvilágosodás és a reneszánsz időszakról szóló kötetek elkészítését vállalták. Így jött létre a Le tournant du siècle des Lumières 1760–1820. Les genres en vers des Lumières au Romantisme (1982) Vajda György Mihály szerkesztésében, valamint az Époque de la Renaissance, I. L’avénement de l’esprit nouveau 1400–1480 (1988) Klaniczay Tibor, Eva Kushner (Toronto) és André Stegmann (Tours) közös irányításával. Ez utóbbi egyike annak a négy kötetnek, mely az európai összehasonlító irodalomtörténeten belül a reneszánsz irodalmát hivatott rendszerezni. Az első kötet a szerkesztők és több mint negyven (köztük magyar) szerző közös munkája volt, a többi három munkálatait – a közös felelősség megtartásával – megosztva irányították a szerkesztők. Az intézetre a késő reneszánsz és a manierizmus időszakát tárgyaló IV. kötet (1560–1600) elkészítése hárult. A munkában csaknem ötven tudós vett részt nyolc különböző országból, köztük számos magyar reneszánsz-kutató.