Fiatal kutatói pályázat 2019

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont 
főigazgatója pályázatot hirdet 

„TUDOMÁNYOS SEGÉDMUNKATÁRS (FIATAL KUTATÓ)” 

közalkalmazotti munkakörének betöltésére. 

Kutatási téma: 

Textológiai és történeti kutatások a 15–20. századi magyarországi irodalomban 

A fiatal kutató feladata, hogy részt vegyen az MTA BTK Irodalomtudományi Intézete kutatásaiban, amelyek a nemzeti klasszikusok életművéből kritikai kiadások elkészítésére és/vagy jelentős alkotói életművek, kiemelkedő művek, korszakok, műfajok, motívumok irodalom- és eszmetörténeti kontextualizálására és értelmezésére irányulnak. A tanulmányozandó szövegcsoportnak a 15. századtól a 20. század végéig tartó időszakból, a magyarországi magyar, latin, német vagy szláv nyelvű irodalom köréből kell kikerülnie, a jelentkező képzettségének, felkészültségének és érdeklődésének megfelelően. A szövegek kezeléséhez magas szintű digitális jártasság szükséges. A kutató további feladata, hogy közreműködjék a magyar irodalomtörténeti szintézis kötetrészeinek, fejezeteinek megírásában és megszerkesztésében.

Pályázati feltételek:

  • magyar nyelv és irodalom szakon megszerzett egyetemi végzettség, illetve a felsőoktatásról szóló törvény szerinti mesterképzésben szerzett fokozat és szakképzettség,
  • magas szintű számítógép-felhasználói ismeretek,
  • büntetlen előélet,
  • legalább középfokú angol és legalább középfokú német, olasz vagy francia nyelvvizsga.

Előnyben részesül az a pályázó, aki modern filológiai (angol, német, olasz, francia stb. nyelv és irodalom) szakon megszerzett egyetemi végzettséggel is rendelkezik.

A pályázatoknak egy példányban 2019. június 28. napjáig kell beérkezniük kizárólag levélben.

A részletes pályázati felhívás letölthető.

-------------------------------------------------------------------------------------------------- 

Jogállására, illetményére és egyéb juttatásaira a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alá tartozó költségvetési szerveknél, illetve más kutató- és kutatást kiegészítő intézeteknél történő végrehajtásáról szóló 84/2011. (V. 26.) kormányrendelet rendelkezései az irányadóak.

A kinevezés határozott időre szól, 4 hónapos próbaidő kikötésével. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: maximum 48 hónap.

A munkakör az elbírálást követően 2019. szeptember 1-től tölthető be.

Pályázhatnak újonnan végzett diplomások; állásban lévő, határozott időre alkalmazott kutatók, akiknek a kinevezése a közeljövőben lejár; a korhatár betartásával PhD-fokozatot már megszerzett fiatalok, de előnyt élveznek a frissen diplomázott kutatók; valamint jelenleg PhD-képzésben részt vevő hallgatók, amennyiben a képzésük állami ösztöndíj igénybevétele nélkül, költségtérítéses formában történik.

Az alkalmazható kutatók felső korhatára 30 év, kivételes esetben 35 év, amelyhez az MTA elnökének engedélye szükséges. Az MTA esélyharmonizációs keretprogramja értelmében a 10 éven aluli gyermeket nevelő kutatónők esetében a korhatár gyermekenként 2 évvel meghosszabbodik. A meghosszabbított korhatár érvényes a gyermeknevelési távollétet igénybe vevő, illetve a gyermekét egyedül nevelő férfiakra is.

Az elbírálásnál előnyt jelent a magyar állampolgárság, illetve határon túli magyar fiatalok jelentkezése, továbbá a kutatási területtel összefüggő munkatapasztalat, publikációs tevékenység.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a pályázó személyes adatait, postai és e-mail elérhetőségét, telefonszámát;
  • szakmai életrajzát a felsőfokú tanulmányok, ösztöndíjak, nyelvtudás, demonstrátori vagy tanári gyakorlat stb. részletes feltüntetésével;
  • teljes publikációs jegyzéket (hálózati publikációk esetén az URL-cím pontos megadásával), lehetőség szerint hivatkozásokat is (ez utóbbi nem kötelező);
  • a publikációk egy példányát vagy azok másolatát;
  • kutatási tervet (max. 2 nyomtatott oldal terjedelemben);
  • a doktori képzésben való részvétel vagy megszerzett fokozat igazolását, akár felvételi eredményt is;
  • a pályázó iskolai végzettségét tanúsító okiratok, valamint nyelvvizsga-bizonyítványainak másolatát;
  • pályázat elnyerése esetén három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt;
  • nyilatkozatot arról, hogy a pályázati anyagban található személyes adatokat az eljárással összefüggésben a kutatóközpont kezelheti.

A pályázatoknak egy példányban 2019. június 28. napjáig kell beérkezniük kizárólag levélben

az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont (Postacím: 1453 Budapest, Pf.: 33.) címére.

A zárt borítékra kérjük ráírni:

„Pályázat fiatal kutatói munkakörre – MTA BTK-KP/441-5/2019”

A pályázat elbírálásának határideje: 2019. július 31.

A munkáltatóval kapcsolatban információt a www.mta.hu honlapon szerezhet.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: