Intézetünk munkatársa, Veres András 2018. március 13-án József Attila mint irodalomkritikus címmel tartott előadást a TIT József Attila Szabadegyetemén, a Kossuth Klubban.
A költő irodalomkritikái közül kettőnek különösen gazdag az irodalma: a Babits- és a Kosztolányi-bírálatnak. Az utóbbit méltán tartják József Attila legsikerültebb kritikájának, mivel – noha polemizál Kosztolányi világlátásával – a megértés és elismerés szándéka vezeti. A két költő baráti viszonyt ápolt egymással, és nemcsak a költői nyelvvel kapcsolatos elveikben egyeztek, hanem kései korszakuk költői gyakorlata között is meglepően sok a hasonlóság, az átvétel (az idősebb költő is tanult a fiatalabbtól). Fölmerült az értekező művek és a versek közötti átjárás lehetősége is (a Kosztolányi-bírálat nyitánya és az Eszmélet második szakasza között). Hasonlóképp vita folyik a Kassák-bírálat színvonalának és a költő Móricz Zsigmonddal való kapcsolatának megítélésében. Nem egyszerű kérdés József Attila viszonya a népi írókhoz. Sajnálatos, hogy ahhoz képest, mekkora reflektorfényt kapott az Új Szellemi Front elleni kiállása, igen szegényesnek mondható a Márciusi Frontot támogató megnyilatkozásainak recepciója. Ugyanakkor Németh Lászlót (akinek a Nincsen apám se anyám kötetről a Nyugatban megjelent lekezelő hangú kritikáját nem tudta megbocsátani) két töredékben maradt szövegében maró gúnnyal támadja, vérfagyasztó iróniával jellemzi Németh karakterét mint egocentrikus, exhibicionista, férfiatlan lélekét, aki természetesnek véli vezető szerepét nemzedékében, jóllehet nincs meg hozzá sem a bátorsága, sem a tehetsége. Babits Mihályt viszont József Attila nemcsak verssel próbálta kiengesztelni, hanem Az európai irodalom történetéről szóló recenzióját is (1935) békítő szándékkal kezdte el írni. Figyelemre méltó, hogy − bár a korábbi, 1930-as vélekedéséhez hasonlóan − ekkor is tagadja Babits „poeta doctus” voltát, ezt most erénynek látja: éppen azért nyilvánítja igazi lírikusnak, mert „lényével eszmél, nem próbálja eszméletét eszére korlátozni”.
