A Mindenes Gyűjtemény című, 1789–1792 között Komáromban megjelent ismeretterjesztő folyóirat tudós újságírója-szerkesztője, az íróként, műfordítóként is ismert Péczeli József igen jó véleménnyel volt Angliáról és az angolokról. A folyóirat 1789. október 3-i számában például arról tájékoztatta olvasóit, „mennyire mentek légyen az Ánglusok a’ tudományokban, jó ízlésben, ’s emberi szeretetben”. Véleménye szerint ez először is abban mutatkozik meg, hogy civil szervezeteik igen eredményesen működnek: a fuldoklók újraélesztésével foglalatoskodó Humane Society tagjai 1776 és 1786 között 1458 ember életét mentették meg;[1] a Kent Dispensari elnevezésű társaság 1783 és 1786 között 2745 beteget gyógyított meg ingyen;[2] egy-egy további szervezet pedig a nehéz sorsú anyákat, illetve a kisebb adósságok miatt bebörtönzötteket segíti. Másodszor: a lakosság általában véve kiemelkedően jól informált a közélet dolgait és a világ eseményeit illetően.

„Tsak magában Londonban 83. külömböző újságok nyomtattatnak minden nap. Némelly Újság-íróknak pedig tíz tizen-két ezer Ólvasóik vagynak. Még a’ hal-áruló asszonyoknak is minden reggel Újság van kezekben a’ piatzon, ’s ott rázzák ’s rostálják a’ mit a’ Parlamentumban végeztek. – Hogy ne volna ott meg-vi-lágósodás, a’ hol ennyire megy az olvasás’ szeretete? – Az Újság-írók tartanak gyors írókat, a’ kik a’ Parlamentumnak Gyűlésébe menvén, szóról szóra le-írják a’ legfontosabb beszédeket ’s végezéseket.”

Joseph Smith, A prospect of the City of London (ca. 1724), forrás 

Péczeli harmadik érve amellett, milyen irigylésre méltóan magas szinten áll Anglia a műveltség dolgában, az, hogy az írók (és a velük nagymértékben lojális könyvkiadók) ott gond nélkül, jó színvonalon élhetnek meg az írásból, sőt, még társadalmi megbecsülés is övezi őket:

„T. Blair Úr 15. Prédikátzióját ki akarván nyomtattatni, a’ Könyv-nyomtató önként ígért értte 1000. Rforintot [rajnai forintot]. De a’ lelki-esméret rá nem vivén hogy a’ belőlök bé-jött hasznot mind magának tartsa, esztendő múlva ismét hozzá ment ’s az asztalára tett 1000. Rforintot ezt mondván: T. Uram! a’ Kegyelmed Prédikátziójiból nékem szép hasznom jött, íme adok még Kegyelmednek belőle 1000. forintot.[3] – Robertson az V-dik Károly’ életéről készített kéz-írását ötven ezer forinton adta-el a’ Könyv-nyomtatónak.[4] – Póp a’ Homerus’ Iliását elő-fizetésre botsátván, minden rá tett kőltségén kívül bé-vett belőle száz ötven ezer Rforintokat.[5] – Azon kívül olly nagy betsűletet nyert általa, hogy sok Lordok ’s még a’ Valliai Printz is gyakran el-ment látogatására.”

17–18. századi londoni kávéházak térképe, forrás

Ezzel szemben a folyóirat ugyanezen számának egy másik cikkéből igen elszomorító kép bontakozik ki a magyarországi lakosság általános műveltségének igen alacsony színvonaláról. A Mindenes Gyűjtemény szerkesztője úgy véli, komoly problémát jelent, hogy az arisztokraták és a nemesek körében nincs értéke a könyveknek, az irodalomnak és a tudománynak.

„De valóban sajnállni lehet, hogy találtatnak még Nemeseink között ollyanok is, a’ kik nem hogy tehetségek szerént nyelvünket ’s virágozni kezdett Literáturánkat boldogítanák, sőt inkább igyekezik el-nyomni, ’s a’ könyv-írást vagy fordítást a’ Haza’ tsalásának nevezik. – Ugyan mit ítélnének nemzetünkről az Ánglusok ’s Frantziák, ha ezt meg-hallanák! – Sokan vagynak ollyanok a’ kik buzognak Hazájok és Nemzetek mellett, ’s azonban nyelvünk’ gyarapítása végett sajnállnak egy két forintot a’ Magyar Könyvekért, mikor a’ kopókért, ’s agarakért aranyakat adnak: nem gondolván-meg, hogy nemzetünk’ ditsössége áll főképpen nyelvünk’ virágzásában, nyelvünk pedig nem virágozhat, hanemha jó könyvek irattatnak rajta.”

Komárom a 18. század első felében, forrás 

Péczeli nemcsak arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos lenne minél több magyar nyelvű könyv megjelentetése, hanem arra is, hogy elengedhetetlen a könyvterjesztés, könyvárusítás fellendítése, s hogy a magyar nyelvű szépirodalmat, ismeretterjesztő műveket közkönyvtárakban kellene hozzáférhetővé tenni az emberek számára (1789. október 28. szám, 118–119. lap). Pár nappal később különálló cikkben fejti ki véleményét az „olvasó kabinétek” felállításának fontosságáról, ugyanis – mint írja – nem várható el, hogy egy-egy ember minden fontos könyvet saját maga vásároljon meg (1789. október 31., 135–137. lap). Beszámol arról az örömhírről is, hogy

„[n]em régiben Győrben Müller Ferentz könyv-kötő Ur állított-fel illyen Olvasó Kabinétet, mellyben tsak eddig is bé-szedett más fél százból álló új Magvar Könyveket, mellyeket a’ szomszéd falukba is kihordanak az olvasni szeretők, egy krajcárt fizetvén egy Könyvtől minden napra.”

Müller Ferenc édesapja, Müller Jakab nyomdokába lépve vette át annak könyvkötő műhelyét. A vonatkozó források hiányában nem ismeretes annak oka, miért tette lehetővé a készleten lévő könyvek igen kis összegért való kölcsönzését – elképzelhető, hogy mivel nem tudott túladni rajtuk, így próbált mégis valamicske hasznot húzni a felhalmozott példányokból. Könyvtárának jelentőségét elsősorban az adta, hogy magyar nyelvű műveket gyűjtött, és bocsátott olvasói rendelkezésére, s kezdeményezése révén hamar hírnévre tett szert a magyar nyelv és kultúra barátai, támogatói körében. (Lásd Kókay György közleményét.)

A könyvtár megnyitásáról kisvártatva egy másik folyóirat, a Bécsben megjelenő Hadi és Más Nevezetes Történetek olvasói is értesülhettek.

 „Győrben is, a’ hol pedig már inkább el sógorosodtak Hazánkfiai, mint másútt, igen mohón kapják a’ Magyar Könyvek’ olvasását. Melly öröm, midőn az ide való Könyv Tárházatskában, ez, Kasszandrát, amaz, Jungnak éjtszakáit; egy Magyar Nimfa az érzékeny Leveleket, más Kartigámot, vagy Révaynak tsiklandoztató hivsággal füszerszámazott Énekeit kéri és kapja olvasásra. E’ szokás, a’ Németeknél nem újság, de Hazánkban több példára alig mutathatunk, itt pedig Miller Úr állította fel e’ Tárházatskát, még harmadéve, özvegy nyelvünk körül hűségesen dajkálkodó Férjfiaknak javallásából.” (1790. január 15., 67–68. lap)

Müller Ferenc könyvtára a kedvező sajtóvisszhangnak köszönhetően Győr egyik nevezetességévé vált. Egy utazó arról tudósította a Hadi és Más Nevezetes Történeteket, hogy a januári híradás felkeltette érdeklődését, és amikor 1790. október 30-án Győrbe érkezett, egy rövid városnézést követően, „[e]gyéb szemlélésre méltó ritkaság nem igen lévén”, ellátogatott az „olvasó könyvtárházatskába”. A gyűjteményről és az olvasókról alkotott véleménye nem mentes a kritikus felhangoktól:

„találtam benne vagy másfél százra valót a’ haza nyelven költ könyvekből; de mind a’ régibbeknek, mind az újjabbaknak nаgу hijjával vagyon, és nagyon meg ütköztem, hogy Bessenyeinek némelly darabjait nem láthattam, még annyival inkább, hogy ama’ mézes ajakú Czirjéknek érzékeny leveleit sem kaphattam. Kérdezni sem bátorkodtam, ha vallyon vólnának e’ számos Olvasók? mert véletlenűl Bárótzi’ Kasszandrajára találtam vetni szemeimet: hát ez a’ magyar kints egésszen bé vólt szőve pókhálóval. – No! gondolám magamban, bizonnyal tsak kivánságát akarta jelenteni az a’ Hazafi, a’ ki fenn emlitett Leveletekben olly kapósoknak irta Győrött a’ Magyar Könyveket.” (Hadi és Más Nevezetes Történetek, 1790. november 12., 591–593. lap)

Az ismeretlen utazónak szerencsére más izgalmas élményekben is része volt: másnap tartották ugyanis II. Lipót császárrá koronázásának ünnepét: az alkalomhoz illően pompás szentmisét követően a piacon felállított nagy tartályból ingyen ihatta a nép a bort, gróf Esterházyné ablakaiból pedig pénzt dobáltak a szegényeknek.

Az élménybeszámolót olvasta egy olyan hazafi is, aki 1791 nyarán járt Győrben, s a Hadi és Más Nevezetes Történetek szerkesztőségének küldött levele útján maga is megosztotta tapasztalatait az olvasókkal. A korábbi utazónál részletesebb leírást közöl az akkor még Öreg Templomnak nevezett, 11. századi alapítású Nagyboldogasszony-székesegyházról, a Szent István- és Szent László-oltárokat díszítő ábrázolásokról. Ezt követően tér rá Müller (a nevet Miller alakban adja meg) könyvtára és annak olvasóközönsége bemutatására:

„Müller könyvkötőnek magyar könyvtárházában, Hollósi Mátyás Királynak könyvházát hijjában keresed: azóltától fogva, hogy Győrben járt az Utazó, 227 darabra szaporodott ezen könyvtárban, a’ magyar könyvek’ száma; tsak nem 200 német forintra megy a’ reá tett költsége Miller(!) Urnak. Nagy ditséretére szolgál Miller(!) könyvkötőnek, hogy ő tsak ugyan az első, a’ ki Magyar Országban magyar könyvházat állított. – A’ tanuló Deákok közzül: Budinszki Lajos, Czeglédi János és Ignátz, Ehrlinger János, Gosztonyi József, Gröszing János, Hertelendi János, Kartsi Ferentz, Magyar István, Rumi ’s Rába Doroszlói Rumi Ferentz, Schnupfhagen György, Szarvaskendi Zsibrik Ferentz és Mihály, Szále Antál, Vizeki Tallián Ádám, Würth József sok magyar könyveket vesznek, ’s olvasnak is.” (Hadi és Más Nevezetes Történetek, 1791. július 1., 4–7. lap)

A második számú ismeretlen utazó helyesbíti az első beszámolóban olvasható megállapítást: „Hogy a’ Kassandra pókhálós, az az oka, hogy eleintén igen is mohon olvasták, ’s a’ forgásban két darabja el tévelyedett: tsonka lévén tehát a’ munka, nem kapnak rajta az Olvasók, mikor válogathatnak az egészben is.” Leírása általánosabb érvényű, a magyar kulturális állapotok színvonalának javítását célzó megfigyeléseket is tartalmaz. Úgy véli, a könyvolvasás népszerűsítésének és az általános műveltség szélesedésének egyik fő akadálya a papok egy részének maradi gondolkodása:

„Kívánná ugyan minden Hazafi, hogy mennél több két kezű, és két lábú állatok olvasnának; de mikor eggyik Lelki Atya, a’ Farsangi Vasárnapon a’ könyvek’ olvasása ellen prédikáll; a’ másik, a’ böjti Szeredain nyilván azt mondja, hogy a’ kik illyen ’s illyen könyveket szereznek, egy krajtzáron vásárollyák a’poklot: nem tsuda, ha a’ félszegek el tántorodnak. – Vajmi szükségesnek állítanám, hogy az ollyan népes Városokban, a’ mellyekben nem szalma-fejű a’ Hallgató, az el mondás előtt egy nappal, által olvastatná a’ fővebb Hatalom a’ prédikátziót, ’s meg visgáltatná: az abból következendő hasznot ki ki által-láthatja.”

Az ismeretlen utazó véleménye és Péczeli József fentebb idézett szavai jól érzékeltetik, milyen ellenhatások közepette működött Müller Ferenc haladó szellemű vállalkozása. A könyvkötő-könyvkereskedő-könyvtáros azonban még néhány évig kitartott, mígnem 1797-ben tiltott könyveket koboztak el tőle, s a könyvtárat mint „a forradalmi eszmék melegágyát” a cenzúrahivatal bezáratta. Müller eladósodott, és nem volt olyan angol alapítvány, amely segíthetett volna rajta: el kellett menekülnie hitelezői elől…

Lengyel Réka