Jean-Jacques Rousseau semmilyen személyes összeköttetésben nem állt hazánkkal. Életének egyetlen epizódja, amelyben tudomásunk szerint magyar emberrel szorosabb barátságot kötött, Sauttersheim Ignáchoz köthető. A Vallomások 12. könyvében Rousseau svájci bolyongásait mondja el, 1762 júniusától 1765 októberéig. Ebben az időben sok emberrel ismerkedett meg, de „Sauttern” báróról ír a legmelegebb hangnemben:

Nem hagyhatom említés nélkül köztük az egyetlent, amely kellemes volt, és amelybe valóságos szívbéli érdeklődést vittem bele: egy fiatal magyarnak az ismeretségét, aki néhány hónappal érkezésem előtt telepedett le Neufchâtelben, s onnan átköltözött Môtiersbe. Sauttern bárónak hívták a vidéken, és ezen a néven kapott ajánló levelet Zürichből is. [...] Minthogy franciául még nem tudta kifejezni magát, latinul beszélt vagy írt nekem, én azonban franciául válaszoltam; a két nyelv összevegyítése nem ártott meg társalgásunk folyékonyságának [...]. Személyét áthatotta a tisztaság, beszédét a végtelen illemtudás – megvolt tehát benne a jó származás minden jele, s ezért sokkal inkább becsültem, semhogy ne szerettem volna.

Rousseau egykori lakóháza Môtiersben

Később Rousseau-t arra figyelmeztették, hogy a fiatal magyar egy kém lehet, akit a francia kormány állított mellé, hogy francia területre csalja. Rousseau úgy döntött, nem hisz a pletykáknak, és bizonyítja, hogy jól választott barátot. Mégis csalódnia kellett, ugyanis „Sauttern” állítása, mely szerint vissza kell utaznia Magyarországra, mert ott van rá szükség, hazugság volt. Legközelebb már Strasbourgból lehetett róla híreket hallani. Egy strasbourgi ismerőse írta meg Rousseau-nak, hogy az ifjú barát elcsábította feleségét, tönkretette házasságát. Az is kiderült, hogy nem „Sautternek”, hanem Sauttersheimnek hívják.

Világossá vált, hogy nem is annyira erkölcsös, mint ahogy azt hangoztatta. Alighogy elutazott, a môtiers-i kocsma szolgálója bejelentette, hogy gyereket vár tőle. Ezt az ügyet Rousseau-val közösen levelezés útján eltusolták, azonban Rousseau itt már végérvényesen csalódott benne.

A Vallomások szerint Sauttersheim Strasbourg után Párizsban próbált szerencsét, ahol egyszer az ott átutazó Rousseau-val is találkozott. Az utolsó információ róla az, hogy Strasbourgban halt meg. 

De ki volt Sauttersheim, hogyan és miért ment Svájcba, hogy a nagy francia gondolkodóval kapcsolatba kerüljön? 

Életét levéltári dokumentumok, illetve a neufchâteli könyvtárban fennmaradt Rousseau-kéziratok között fennmaradt levelek mesélik el. Miután elhagyta Svájcot, több levelet küldött Rousseaunak.

Sauttersheim Ignác (1738–1767) pesti patrícius polgárifjú, jómódú család egyetlen gyereke. A Sauttermeister család régi, nemesi rangú kereskedőcsalád volt Budán és Pesten, amelynek tagjai egy jó századon át előkelő, vezetőszerepet játszottak Buda szabad királyi város kormányzatában. Az ifjú Sauttersheim Ignác iskoláit valószínűleg a jezsuitáknál végezte, további tanulmányairól nincs adatunk. Felsőbb tanulmányokat is folytathatott, mivel műveltsége Rousseau számára is lenyűgöző volt, és előkelő származását soha nem vonta kétségbe. 1760 tavaszán került Pozsonyba, Mária Terézia ekkor nevezte ki a pozsonyi kamara fogalmazójává. A kinevezési okiratban az egyik feltűnő dolog, hogy a királynő Sauttersheimt motu proprio, királyi jóakaratából nevezi ki kamarai fogalmazóvá. Nem tudjuk, hogyan jutott ehhez a ritka kitüntetéshez, talán apja érdemeinek és befolyásának tulajdonítjuk. A pozícióhoz azonban nem járt nagy jövedelem, apja pedig – valószínűleg korábbi költekezései miatt – csak szerényen látta el a pozsonyi élethez szükséges költségekkel. Uzsorásokhoz folyamodott, így egyre jobban belemerült az adósságba. Bécsi látogatásai alkalmával beleszeretett Mária Terézia udvarhölgyébe, Hieronymus Carolinába. Mulatozásai, a gyakori Bécsbe való utazások ugyancsak sok pénzt emésztettek fel. Hieronymus Carolina lánya, Pichler Kornélia Emlékirataiból tudjuk, hogy a királynő nem adta áldását a frigyre. Hogy Mária Terézia kegyét evangélikus vagy református vallásra térése miatt veszítette el, csak feltételezés. 1767-ben katolikusként halt meg, katolikus szertartás szerint temették el. Bizonyára könnyelmű életmódja sem tetszett a kiralynőnek. 

Pozsonyi éveiről még azt tudjuk, hogy az evangélikus ifjak, a Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften péntekiösszejöveteleit látogatta, ott felolvasást is tartott. A pozsonyi tudós társaság 1752-ben kezdte meg működését, amelynek kezdetben leginkább a német nyelv ápolása volt a feladata, a későbbi törvények azonban a hazát illető tudományok művelését tűzték ki célul. A felolvasó estek előadói között találjuk többek között Kempelen Farkast, Kastenholz és Skollanits pozsonyi orvosokat, evangélikus lelkészeket. A tudományos dolgozatok között több a felvilágosodás hatását tükrözte. A ránk maradt három szöveg közül az egyik a soproni kőszénről szól, a másik a Hell-féle selmeci bányagépről, a harmadik pedig, amely Sauttersheim Ignácé, Sicambriáról. Sauttersheim Kempelen Farkassal haláláig tartotta a kapcsolatot. Valószínűleg már a pozsonyi ifjak társaságában is szó esett Rousseau-ról, s a fiatalok között többen jól ismerték a francia nyelvet.

A felhalmozott adósságok 1762 decemberében Pozsony elhagyására kényszerítették Sauttersheimt. Erről egy levelében így írt Rousseau-nak: „Minden oldalról szorongatva, reményemet elvesztve, szökésben kerestem menedéket.” A pozsonyi városi tanácsnak ez ügyben való eljárásáról csupán Sauttersheim ingóságainak elárverezéséről szóló jegyzőkönyv maradt fenn. Az árverés ezen ingóságokra 1763.július 5-én kezdődött. A bútorok, edények, ruhák és könyvek (mintegy 150 kötet tudományos mű, főleg jogi, politikai, filozófiai témájú könyvek) eladása 594, 27 forintot jövedelmezett.

Sautersheim további élettörténetét Rousseau-val váltott leveleiből ismerjük. 19 levele maradt fenn, ezek közül 8 latin, 11 francia nyelven írva. A bennük leírtakból rekonstruálható élettörténet megfelel a Vallomások leírásának. 

Schaffhausen, Zürich, Neufchâtel érintésével érkezett Môtiersbe, azzal a céllal, hogy Rousseau személyes tanításai segítségével visszatérhessen az erény és tisztesség útjára. Négy hónapig maradt itt, majd Strasbourgba ment. Ezen a ponton azonban megszakadnak a levelek. 1764 májusában ismét hírt adott magáról: Párizsból írt, és hosszú levélben mondta el Rousseau-nak életének történéseit, viszontagságait. Bevallotta a Pozsonyban, és a Rousseau-val szemben elkövetett hibáit, bocsánatát kérte és őszinte szándékát fejezte ki a megjavulásra. Párizsba azért ment, hogy német nyelvtanítással, és francia iratok fordításával keresse kenyerét, de minden törekvése meghiúsult. Rousseau felajánotta segítségét, 10 aranyat akart neki küldeni, de ezt Sauttersheim csak vonakodva, később fogadta el. Az volt a terve, hogy ha jobb irányba fordulnak dolgai, Rousseau-hoz megy Angliába, vagy ha ezt az egészsége nem is engedi, legalább falura költözik, Montmorencybe, ahol Rousseau legfontosabb műveit írta, és ahol szelleme élénken él.

Emléktábla a Jean-Jacques Rousseau Múzeum falán (Môtiers)

Ez a terve sem sikerült, így 1765. január második felében visszatért Strasbourgba. Itt egy könyvtár rendezésében segédkezett, s beiratkozott az egyetem jogi karára. Utazásait folytatta, többször feltűnt Párizsban. 1767 decemberében halt meg. Rousseau későn, egy év múlva értesült haláláról. Egy barátjához címzett levelében megható szavakat szentelt emlékének.

A Vallomásokban így fejezi be Sauttersheimről való visszaemlékezését: „a szerencsétlen fiatalember sorsán szánakozva továbbra is azt hiszem, hogy nemeslelkűnek született, és hogy romlott viselkedése csupán azoknak a helyzeteknek a következménye, amelyekbe került.”

Az írás forrásai: 

Rácz Lajos. „Rousseau magyar barátja”. Akadémiai Értesítő .......(1912): 395–399.

Rácz Lajos. „Rousseau és Sautersheim”. Értekezések a nyelv- és irodalomtudományok köréből, XXII/6 (1913).

Szelestei Nagy László. „A pozsonyi Gesellschaft der Freunde der Wissenschaften (1752‒1762)”. In Tanulmányok a 17‒18. századi magyarországi művelődésről, 99–120. Pázmány Irodalmi Műhely, Lelkiségtörténeti tanulmányok 20. Budapest: MTA‒PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport, 2017.

Dóbék Ágnes