A huszonöt éves korától Balatonfüreden letelepedett, idejét részben gazdálkodással, földméréssel, részben irodalommal és tudománnyal töltő Pálóczi Horváth Ádám intellektuális és érzelmi életét jelentősen felpezsdítette, hogy 1788 kora őszén levelet kapott Kazinczy Ferenctől.[1] Ez volt a kezdőpontja egyre mélyülő és mind bensőségesebbé váló barátságának a fiatal, de a magyarországi szellemi életben akkorra már jelentős ismertséggel bíró íróval, akivel egyre sűrűbben váltott levelek útján cseréltek eszmét főként az irodalomról, a hazai kultúráról. Mire több mint egy évvel később sor kerülhetett első személyes találkozásukra Horváth kis házában Szántódon, már igen alaposan megismerték és szívből megszerették egymást.
Pálóczi Horváth Ádám présháza és borospincéje Szántódon (a kép forrása: https://www.szantodpuszta.hu/programok/adam-pince/)
Ezért okozott igen nagy aggodalmat Horváthnak, amikor 1789 nyarán hosszú hetekig nem kapott választ barátjának írt leveleire. Aggodalma június végén mély bánatba fordult: egy közös ismerős Kazinczy halálhírét hozta. Fájdalmas gyásza azonban augusztus 7-én egy csapásra véget ért, amikor kézhez kapta az írótárs július 14-én kelt levelét, melyben arról tudósította Horváthot, hogy nehéz betegségen van ugyan túl, de sikerült kilábalnia belőle.[2] Kazinczy e levele nem maradt fenn; egyéb írásaiból azonban megtudhatunk néhány adatot a betegségére vonatkozóan. A Rothasztó forró-betegségem című, húsz évvel az 1789. júniusi megbetegedése után papírra vetett önéletrajzi feljegyzésében így számolt be a vele történtekről:
Szüntelen tartó hívatalbéli útaim, az azokon való rendetlen élés, leg-közelébb pedig a’ Szepes Vármegyei útam alatt eggy hónapig tartó szörnyű hőség meg-gyengítették egésségemet. Szemeimnek fejérjek tompa sárga vólt. […] 4a Jun. vissza mentem Kassára, ’s már 6a Jun. mellyemben hergést, más nap pedig borzasztó hideg lelést érzettem. Azonnal küldöttem Doctor Viczayért, mert valami belső sugallást érzék a’ felől, hogy betegségem suljos lessz. Negyed napon mi történt nem tudom. El-kezdettem phantasirozni…[3]
A beteg Kazinczy napokon át félrebeszélt, s édesanyja, aki végig ott volt vele, feljegyezte szavait, így az utókor számára is fennmaradt, milyen lázálmok gyötörték. Orvosa az a Kis-Viczay József volt, aki rendkívül nagy tiszteletnek örvendett a városban mind szaktudása, mind a bármely rangú betegekhez való emberséges hozzáállása miatt.[4]
Kis-Viczay József korabeli szobra (Kelet-szlovákiai Múzeum, a kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Bust_of_Kis-Viczay,_J%C3%B3zsef,_medical_doctor_-_East_Slovak_Museum,_2018-05-24.jpg)
Pálóczi Horváth 1789. augusztus 11-ei levelében arról ír, milyen hatalmas megkönnyebbülést jelentett neki a hír, hogy barátja életben van. A Kazinczyval történtek kapcsán röviden beszámol saját, nagyjából két és fél évvel korábbi élményeiről is:
Nyavalyád hogy nagy volt, tsak holt híredből is el kell hinnem […] Én éppen ollyan állapotban voltam most mint egy harmadfél esztendeje; tsak hogy az én nyavalyám más speciesü volt, és én nem phantazeroztam, de a’ szörnyű fájdalmak miatt nem is gondolkodhattam; senki sem hitte, hogy meg éllyek. Nyavalyám tsak harmadfél napig tartott, de kivált az utolsó fél nap egész esztendő volt– öt minutum alatt egésszen helyre jöttem…[5]
Közös tehát az élmény. Noha még fiatal a két író – nem töltötték be a harmincadik évüket sem –, már megtapasztalták, milyen szembenézni a halállal. De vajon melyik volt az a betegség, amelyik szinte végzetesnek bizonyult az egyikük, illetve a másikuk számára? Pálóczi Horváth esetében nem áll rendelkezésünkre semmilyen egyéb forrás; Kazinczy életrajzíróinál és a vele foglalkozó orvosi szakirodalomban ideglázról vagy tüdőgyulladásról olvashatunk.[6] Tüneteiknek egyéb, részletesebb leírása hiányában csak találgathatunk a fertőzés pontos típusát illetően, de nem lehet kizárni, hogy megbetegedésüket az influenzavírus valamely fajtája okozta. Ennek kapcsán idézzünk fel néhány adatot az influenzajárványok korabeli történetéből.
*
Pálóczi Horváth és Kazinczy fiatalkorában az 1782-es év volt az, amikor az influenzavírus kiemelkedően nagy pusztítást okozott szerte Európában, sőt az egész világon. A Magyar Hírmondó 1782. június 5-én (343) adott először hírt a betegség terjedéséről: „Az hidegnek és melegnek szüntelen való változásaiból következett hurutos nyavalya, melly Oroszországban kezdődvén Svéd, Dánus és Németországot általjárta, most közelebb Bécsbe (Pozsonyba s más helyekre) is elhatott.”[7] Ezt követően június 12-én (357–359) Ráth Mátyás már részletes tudósítást közölt arról, milyen intézkedéseket vezettek be a járvány miatt Bécsben, ahol a színházakat zárták be, és Csehországban, ahol a mezőgazdasági munkálatokat hátráltatta leginkább a betegség.
Az hideg és hév időnek szüntelen való viszontagságai felette sok munkát adnak az orvosoknak. Mert az onnét következett nyavalya, melyet is módi nyavalyának vagy (legelső eredetéhez képest) orosz hurutnak neveznek, úgyannyira elhatalmazott, hogy a bécsi lakosok szinte harmadrésze abban sínlődik. Múlt szombaton a mesejátéknak el kelletett múlnia, mivel a játékosok csaknem mindnyájan lebetegedtek.
Csehországban a mezei munka amiatt nagy hátramaradást szenvedett. Ez okra nézve a prágai orvosi rendnek megparancsoltatott, hogy annak okait, következéseit, és orvoslásának módját kinyilatkoztassa. Melyet is az megcselekedvén, ily ítéletet teve:
1. Noha ez a nyavalya önnönmagában sem nem ragadós, sem nem halálos, mindazonáltal hamar halált okozhat, ha vagy azon kívül más nyavalyákban sínlődő embereket ér, vagy hevítő szerekkel avagy érvágással orvosoltatik.
2. Egyébképpen nem lehet s nem is kell elejét venni, hanem hogy mértékletesen éljen, s a híves időhöz képest meleg köntöst viseljen az ember. Mert csak onnan származott az hihetőképpen, hogy meg nem gondolván az időnek mivoltát, felette hamar nyári köntösbe öltöztek az emberek.
18. századi gyógyszertár (a Fekete Sas gyógyszertár Székesfehérváron, a kép forrása: http://koszarhegy.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_19457)
3. Akin a nyavalya már rajta vagyon, azzal a nyavalyának kisebb, középszerű vagy nagyobb mértéke szerént, háromféleképpen kell bánni. Aki náthánál, rekedtségnél, köhögésnél, valami kis bágyadtságnál és főfájásnál egyéb nehézséget nem érez, annak elégséges némely izzasztó italokat, herbatét bővön inni, és meghidegedéstől őrizkedni.
Akik ellenbe nagyon elbágyadtak, változva nagy fázékonyságot és hévséget, s főfájást szenvednek, nagy szomjúságot, nehéz lélegzetvételt, szorongatást, nem ehetést éreznek, azoknak előbb gyenge gyomortisztító orvossággal, azután az imént emlétett izzasztó italokkal kell élniek.
Végezetre, ahol azon fájdalmak nagyobb mértékben vagynak és szegezéssel avagy szúró nyakfájással együtt járnak, ott, ha az orvos javallandja, kétszer eret kell vágni; ami annak utána hátramarad, azt annak mértékéhez képest vagy az első vagy a másod rendbéli eszközökkel kell eloszlatni.
Az 1782. június 15-ei lapszámból arról értesülhettek az olvasók, hogy a bécsi színházak még zárva vannak, mert a színészek többsége beteg. Július 6-ára megszűnt a járvány a császárvárosban, ám felütötte fejét Belgiumban, Franciaországban és Angliában, ahová a hajósok vitték be. Eközben Magyarországra is átterjedt, Budán, Pesten és sok városban és faluban is felbukkant a betegség (július 24., 450), melynek oka egy bizonyos Christan nevű bécsi orvos szerint az volt, hogy az 1781-es rendkívül meleg időjárás következtében megolvadt az északi sarkkör környéki jég, és ez „a levegőeget sok ártalmas gőzzel megtöltötte, melyet is azután az északi szelek mindenfelé elterjesztettek”.
Szeptember 4-én jelent meg a tudósítás a Vas vármegyei helyzetről, ahol „oly igen erőt vettek némelly nyavalyák (kétségkívül nem egyéb, hanem az orosz nyavalya, melly az Ánglusoknál és olaszoknál Influentza nevezet alatt már régen esmeretes) hogy igen ritka ház, a mellybenn egygy, kettő, sőt néhol az egész háznép, vagy hideglelésbenn vagy vér-hasbann ne sénlődne” (549). A járvány őszre elült ugyan, de Ráth a november 23-ai számban még közölt egy érdekes adatot (725): „A nyáron volt hurutos nyavalya felől, mely egész Európát feljárta, s nálunk orosz hurutnak neveztetett, méltó még az emlétenem, hogy annak legelső eredete szinte Szína országban találtatott, melyre nézve az oroszok színai nyavalyának hívták.”
Kína a 18. században (a kép forrása: https://www.sciencephoto.com/media/712820/view/map-of-china-18th-century)
A Magyar Hírmondó közleményeiben figyelemreméltó egyrészt, hogy a korabeli tudósok a betegség kiindulásának helyszíneként Kínát jelölték meg, de a kór eredetére, terjedésének módjára nézve csak feltételezéseket tudtak megfogalmazni, tudományos magyarázat egyelőre nem állt rendelkezésre. Érdemes megfigyelni továbbá, mely magyarított elnevezésekkel illette a betegséget Ráth Mátyás. Az „orosz hurut” vagy „muszka nyavalya” megnevezések arra utalnak, mely országból került Európába a fertőzés. (Ehhez kapcsolódó további érdekesség, hogy a magyarba mind a 18. században ’betegség’ jelentésben használt ’nyavalya’, mind a mai értelemben már akkor is meglévő ’nátha’ szó a szláv nyelvekből, feltehetően a szlovákból került át.[8]) Nehezebb dolgunk van a június 12-ei közleményben szereplő „módi nyavalya” kifejezés megfejtésével. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy a ’módi’ jelző valamely külföldi orvos vezetéknevére utalhat. Bizonyos források szerint a 18. században egy Modi nevű olasz, illetve egy Moodie nevű angol-skót orvos is foglalkozott ennek a betegségnek a gyógyításával;[9] elképzelhető, hogy így kapcsolták össze nevüket a kórral. A betegséget akkortájt kezdték ’influenza’ néven emlegetni, ugyanis egyes tudósok a kedvezőtlen csillagállás negatív befolyására (olaszul: influenza) vezették vissza.[10] (Ma is vannak asztrológusok, akik összefüggést látnak a jelenleg pusztító világjárvány és az égitestek kedvezőtlen hatása között.)
*
Visszatérve a halál torkából megmenekült magyar írókra, érdemes megjegyezni, hogy egyrészt a betegségből felgyógyulva újult erővel fogtak hozzá az irodalom felvirágoztatásához, másrészt ihletőleg hatottak rájuk e tapasztalatok. Kazinczy már felgyógyulása után három héttel nagy lelkesedéssel osztotta meg Aranka Györggyel összehasonlító verstani nézeteit, s kifejtette, milyen nagyra tartja a korabeli francia költőket. Ehhez kapcsolódóan így fohászkodott: „Kegyes Rhadamantus, engedd-meg hogy én 300 esztendő múlva vissza térhessek országodból, ha akkor illy Magyar Verseket mutatnak Unokáink.” Ugyanis: „Most minden Verseink haszontalan hosszas tsevegés és kedvesség nélkül való kötött beszéd.”[11]
Pálóczi Horváth Ádám háza Balatonfüreden (ma a Ferencsik János Zeneiskola működik benne; a kép forrása: https://www.utazzitthon.hu/latnivalo/balatonfured/ferencsik-janos-zeneiskola-40763)
Horváth Ádám mind saját betegségének megtapasztalását, mind Kazinczy költött halála feletti fájdalmát irodalommá formálta át. 1789. augusztus 11-ei levelében arról is beszámolt barátjának, hogy harmadfél évvel korábbi, súlyos betegsége kapcsán arra jutott: „akkor vettem észre, hogy nagyon jó lett volna akkor meg halnom, mert a’ Lelkem igen jó állapotban volt, mert én azt hittem, a’ mit most is hiszek; hogy holtom után lelkemnek boldogsága nagyobb részént abban fog állani, ha el hitetheti magárúl, hogy ő jó és a’ betsületes Lelkek közül való volt.”[12]Az e levélben kifejtett gondolatmenet köszön vissza Horváth Psychologia, azaz a lélekről való tudomány című munkájában, melyen ebben az időszakban dolgozott. Kazinczy feltételezett halálának szorongató élményét pedig csak a barátja felgyógyulásáról való értesülést követően tudta versbe önteni.[13]
[…]
Nem rég keserűségemben helyemet sem találom,
Futok a’ sokaság elől; az életet utálom;
Hogy azt holtnak lenni hallom, a’ ki nélkül nem élek;
A’ ki ha más is, — de az én Lelkemnek testvér Lélek.
Músám szomorúságában fel-fogadta magában,
Hogy mind holtig tsak szomorú hangot penget szájában.
Gyász Innep napot szentele sírba zárt barátjának;
Sírjától távoly oszlopot emelt sírhalmának. –
[…]
Akár az influenza valamely fajtája döntötte le a lábáról 1787-ben Pálóczi Horváthot, majd 1789-ben Kazinczyt, akár valamely más betegség, mindkettőjüknek sikerült túlélni azt, s így kaptak még néhány évtizedet arra, hogy kifejtsék nagy hatású irodalmi, kulturális tevékenységüket. Mint tudjuk, Kazinczy egy másik pusztító betegség miatt, az 1831-es kolerajárványban vesztette életét, míg Horváth Ádám hatvanegy éves korában, 1820. január 28-án hunyt el – tüdőgyulladás végzett vele.
Lengyel Réka
[1] Kazinczy Ferencz levelezése, I, 1763–1789, szerk. Váczy János, Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 1890 (az alábbiakban: KazLev I), 220–223.
[3] Kazinczy Ferenc, Pályám emlékezete, s. a. r. Orbán László, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2009, 84; Kazinczy Ferenc összes művei, elektronikus kritikai kiadás,szerk. Debreczeni Attila, munkatársak Bodrogi Ferenc Máté, Orbán László, DOI: 10.5484/Kazinczy_Ferenc_muvei http://deba.unideb.hu/deba/kazinczy_muvei/text.php?id=kazinczy_onelet_0143_k
[4 ]Életéről, orvosi működéséről lásd Molnár Béla, Kassa orvosi története,Kassa, 1944, 83–109.
[6] Vö. Molnár, Kassa orvosi története, 95–96; Váczy János, Kazinczy Ferenc és kora, I–II, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2012, 262–263.
[7] http://real-j.mtak.hu/1021/1/Magyar_hirmondo_1782.pdf
[8] Vö. a Magyar Etimológiai Szótárvonatkozó címszavait: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/
[9] Vö. John Moodie, On the Epidemic Catarrh Commonly Termed Influenza, in: The Medical and Physical Journal, 1804, 488–492; Heinrich Schweich, Die Influenza: ein historischer und ätiologischer Versuch, Berlin, 1836, 72; Patrick Cadell, John Moodie: Military Medical Writer of the Eighteenth Century, in: Journal of the Society for Army Historical Research, Vol. 22, No. 88 (Winter, 1943),148–153.
[10] Az ’influenza’ kifejezés eredetéről, használatáról, szinonimáiról a magyar köz- és szaknyelvben lásd Pais Károly, Influenza, in: Magyar Nyelv, 39 (1943), 3, 236–238.
