Hogyan kapcsolódik össze a pipázás szenvedélye és az irodalom? Kisfaludy Károly esetében erre több példát is bemutat a Dohányzástörténeti szippantások a 19. század első évtizedeiből című, több részletben megjelenő írás. Vajon tényleg az ő személyéhez köthetők a Nemzeti Múzeumban őrzött különleges tárgyak – a költőt köszöntő tajtékpipa, az irodalmi illusztrációkkal díszített sétabot és a „beszélő” pipaszárak? Először az Irodalom hajnalát ünneplő faragvány ikonográfiáját vizsgáljuk meg.
1. szippantás
Az Irodalom hajnala – tajtékpipa
(Antik minták – Auróra, múzsák, Hercules)
A 18. század végétől megélénkült a hazai könyv- és lapkiadás. Fontos szerepet töltöttek be a magyar olvasóközönség széles táborához eljutó zsebkönyvek, irodalmi almanachok – az Aurora (1821–1822, Pest), Hébe (1822, Bécs), Uránia (1828, Esztergom). Szépirodalmi alkotások és történelmi értekezések mellett metszetillusztrációkat is közöltek, irodalmi és képzőművészeti élményt egyaránt kínáltak. A korszak kiemelkedő alakja az író és festőművész Kisfaludy Károly. Az ő szerkesztői irányításával és alkotói közreműködésével 1822-ben megjelent Aurora az anyanyelvű nemzeti irodalom és képzőművészet kibontakozásának egyik fontos megalapozója lett. Az Aurora köré csoportosuló írók – Kisfaludy mellett Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc, Helmeczy Mihály és Stettner György – tették Pest-Budát országos irodalmi központtá.
Kisfaludy szenvedélyes dohányos volt. Feltehetően hozzá vagy az ő köréhez köthető az a kvalitásos faragott tajtékpipa (MNM Ltsz. D. 1949.113.), amely az Irodalom hajnalát, a Költő köszöntését ábrázolja.
Tajtékpipa - a Költő köszöntésének ábrázolásával, 1824.
Magyar Nemzeti Múzeum, Ltsz.: D. 1949.113.
Dabasi András fotója
A középen álló, babérkoszorús, antikizáló öltözetű költőnek az irodalom különböző műfajaira utaló álarcokat (tragédia, drámaírás, szerelmi költészet?) nyújtanak át. Erósz, vagy egy pillangószárnyas gyermek géniusz nagyszakállas álarcot tart (bár a pillangószárnyak általában Erósz, azaz Ámor szerelmét, Pszükhét jellemzik). Hátrébb a szintén koszorús, szárnyas, felnőtt géniusz egy kisebb maszkot emel, kezében vándorbot, amelyen virágok fakadnak.
Tajtékpipa - a Hajnal szárnyas istennőjének ábrázolásával, aki fáklyát és rózsakoszorút emel
Magyar Nemzeti Múzeum, Ltsz.: D. 1949.113.
Dabasi András fotója
A maszkok a Múzsák ábrázolásainál általában Melpomenéhez (tragédia, drámaírás) és Tháliához (komédia, színház) kapcsolódnak. Oldalt a pipafejen egy hosszú hajú, szárnyas nőalak rózsakoszorút tart, másik kezével fáklyát emel: a Szellem napvilágát hozza el.
Tajtékpipa - maszkot tartó Erosszal és szárnyas Géniusszal, a nyakrészen kígyó és béka bújik el
Magyar Nemzeti Múzeum , Ltsz.:D. 1949.113.
Dabasi András fotója
A hajnalpírra utaló virágkoszorú segít meghatározni a nőalakot, a homéroszi állandó jelző szerint a rózsásujjú Hajnalt. (Az Odüsszeia 8. énekének első sora: És hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből – Devecseri Gábor fordítása.) A lábánál egy gyermek bújik elő, mögötte egy reá tekintő figura. A pipaaljon és a nyakrészen a rendkívül finoman megfaragott rokokó ornamensek között a Sötétség állatai, kígyó és béka bújnak meg. A pipa szárnyílása ezüsttel szegélyezett. A pipa tetejét záró nyolcszögletű, áttört ezüst kupakot lapos fedél borítja. Vésett, tölgyleveles díszű, felpattintható zárnyelve tölgylevelet formáz. Az ezüsttel fedett szájperemen óbudai fémhitelesítő jegy látható 1824-es évszámmal és PA (Philipp Adler) mesterjegye. A pipa ekkor készülhetett.
Az Aurora második, 1823-as számában szintén egy fáklyás nőalak rézmetszete látható.
Az Auróra irodalmi almanach illusztrációja, rézmetszet, 1823.
Martin Schärmer - Axmann József Kisfaludy Károly nyomán
Kisfaludy a következőket írja róla az ajánlásban (Nyelvünk’ megújult hajnali csillaga), illetve a kép magyarázatában:
Auróra nyájas tekintettel ’s csendes méltósággal
szövétneket és Rózsafüzért tartván kezében, fellebeg a’
föld’ szinére. Az éj’ Istennéje sötéten körülleplezve, a’
mákkal koszorúzott Morpheuszt és lceloszt zárva karjai
közé letűn a’ derülő fény elől. Ezen Allegória nyelvünk’
tenyészetét képezi mely most a’ felséges Uralkodó Ház’,
és Hazánk’ szeretett Nádorispánja’ kegyelmes pártfogása
alatt, fentebb díszre hajnallott.
A szövétnek szó magyarázataként a Czuczor–Fogarasi-féle A magyar nyelv szótárában (1862) olvashatjuk a következőket: Viaszszal vagy szurokkal bevont kenderkötél, vagy szövet, melyet bizonyos innepélyek alkalmával szabad ég alatt gyertya gyanánt lobogtatnak; másképen latinos névvel: fáklya. A régieknél jelentett általában világot, gyertyát is. A szótárban Kisfaludy Károly Az Élet korai című versének részletével illusztrálták az akkor még ismert szó értelmét, amely számunkra is tovább árnyalja az allegória jelentését.
Most a lángész teremtő ihletése
Ösvényt lobbant sötét homályokon;
Min eddig jós lelkünk csak sejtve kése,
Fénynyé villant a büszke homlokon;
Mindenható elménk istenkedése
Ég- s földbe hat, mint az, kivel rokon,
S búvárnyilai e lét titkába vágnak,
Vezér szövétnekül az ész- s világnak.
Az Aurora metszetéhez Vayerné Zibolen Ágnes szerint nemcsak a bemutatandó tartalmat kifejező programot, de magát a rajzi előképet is maga Kisfaludy Károly adta bécsi barátjának, Martin Schärmernek. Ő rajzolta meg végül, s Axmann József metszette rézbe. Auróra karcsú, bájos nőalak. Nincs szárnya, mint a pipán és néhány ókori ábrázoláson. Feje felett csillag ragyog. Homlokán rózsakoszorú, kezében rózsafüzért és ragyogó fáklyát emel. Kerek arcocskája biedermeier szépséget idéz. Lába alatt csillagos sötét lepelbe burkolódzva alszik két alak, lábuknál mákgubók. Morpheusz és Ikelosz az alvás és az álmok istenei. A világosság elől menekülnek az éjszaka madarai, a bagoly és a denevérek. Bár a pipa Aurórája nem a metszet nyomán készült, az irodalmi almanachra való utalás mégis egyértelmű. Tulajdonosát, megrendelőjét a szerkesztői, szerzői gárda körében kell keresnünk. Sajnos további adatok híján mindez csupán feltételezés.
1824-ben Kisfaludy Károly már komoly irodalmi sikereket aratott, drámáit bemutatta a pesti és a székesfehérvári színház is. Ebben az évben a tulajdonostársaktól megváltotta anyagilag az Aurorát, s nagyon bizakodó volt a kiadvány sikereit és anyagi megtérülését illetően. Most már teljesen az ő irányítása, ízlése érvényesülhetett a kiadvány szerkesztésében. Véleményünk szerint talán ő kaphatta ezt a különleges pipát a barátaitól.
Az utalás egyértelmű, de az ábrázolás stílusa eltér az Auróra-figura biedermeieres rézmetszetétől. A hófehér tajtékpipa a korszak klasszicista kisplasztikájának figyelemre méltó emléke. Az antikizáló figurák megformálása mintha ókori faragványok, római szarkofágok világát idézné. A használattól kicsit megkoptak, de azért így is érzékelhető kvalitásuk. (A pipaalj eltérő jellegű, rokokó ornamentikájának bravúros kivitelezésénél volt igazán elemében az ismeretlen pipametsző mester.)
A különös kompozíció és az antikizáló mintaképek követése alapján rokonítható a Nemzeti Múzeum pipájával egy másik tajtékpipa is, amelyet a tápiószelei Blaskovich Múzeum gyűjteménye őriz (BM Ltsz. 67.231.)
Tajtékpipa Herkules üdvözlésével
Tápiószele, Blaskovich Múzeum, Ltsz. 67. 231.
Gócsa Mihály fotója
Két oldalról egy-egy szárnyas géniusz fog közre egy központi alakot. (A kivitelezés stílusa, minősége eltérő. A pipa erősen kopott; ezüstözésén nincsen évszámra utaló fémjegy. A tajtékba metszett gótbetűs NN monogram a pipa ismeretlen készítőjére utalhat.) A pipafej egyik oldalán szárnyas, ifjú géniusz látható, kezében mintha fáklyát tartana. Középen – a Költő helyén – Hercules figurája áll hatalmas doronggal. Kettejük között, a lábuknál a költészet hangszere, a líra utal a talányos ábrázolás irodalmi vonatkozására. Hercules másik oldalán, egy alacsony, négyzetes pillérre helyezett klasszicista fedeles váza (urna?) mellett egy másik szárnyas géniusz jelenik meg, kezében emberfejes vándorbottal. De mit jelenthetett a korszakban Hercules figurája?
A különös ikonográfia megfejtéséhez a kezdő lépést Kazinczy Ferenc Tövisek és virágok című kötete (1811) adhatja meg. Az epigrammagyűjtemény címlapvignettáján kör alakú keretben, zöldellő ágak között Hercules dorongja látható HERCUL VICT. (Hercules,a győző) körirattal. Falka Sámuel rézmetszete. A kötetet indító programvers is Herculeszhez íródott.
Címlap vignetta Herkules dorongjával
Kazinczy Ferenc: Tövisek és virágok kötetéhez (1811)
Falka Sámuel rézmetszete
Hatalmas Herculesz, Te Bajnokisten !
[…]
Hogy jót tehess, te nem kerülted a'
Kevésbbé bajnok tettet is ; s az ól’
Marhájinak szemetjeit kihánytad ;
'S ég föld javallta hasznos tettedet.
Kazinczy saját nyelvújító küzdelmére utaló herculesi önreprezentációját értették a kortársak. Rumy Károly György szerint a dedikáció és a vignetta Kazinczy elszánt vállalását jelzi, hogy megtisztítsa a magyar irodalom Augiász-istállóját (Allgemeine Literatur-Zeitung1812/11, 31). A rézmetszetes illusztrációhoz a mintát maga Kazinczy rajzolta meg, amelynek az előképét a pesti egyetemi könyvtárban Bernard Montfaucon francia régiségkutató, L’Antiquité expliquée et representée en figures (1719) kötetéből másolta ki más ábrázolásokkal együtt még 1792-ben, feliratát megváltoztatva. Ezek közül az ábrázolások közül – antik mintaképeket követő művészeteszménye szerint – többet verseskötetek díszítésére is felhasznált később. A kötetet 1812-ben ő ismertette meg Helmeczy Mihállyal, aki később Kisfaludy Károllyal is szoros kapcsolatot tartott.
Ezek alapján feltehető, hogy Montfaucon műve minden valószínűség szerint ismert és hozzáférhető volt a kor értelmisége számára. Montfaucon 5 könyvből (15 kötetből) álló munkája nagyszabású, francia–latin nyelvű művelődéstörténeti összefoglalás. Első könyvének három kötete a görög és római istenek világába kalauzolja el az olvasót antik művészeti, többnyire plasztikai emlékek nyomán készült metszetek segítségével. Hercules alakját a második kötet mutatja be, de már az első kötetben is szerepel a múzsákat bemutató V. fejezetben. Hercules alakjának több különböző értelmezése is felmerül az egyes ókori alkotások elemzése során. Hercules a múzsák, az irodalom pártfogója (is) – Hercules Musarum (I. kötet), Hercules Musagetes (II. kötet) elnevezésekkel illetik.
Hercules Musarum (rézmetszet, 1719) antik előkép nyomán
Dorongja a maszk mellett lehet Thália vagy Euterpé attribútuma, akit a kötet a tragédia múzsájaként említ. Itt a hősi, heroikus tartalom dominál. A második kötetben, a Hercules Musagetes rész elemzésénél (ez az állandó jelző a Múzsavezető Apolló kapcsán ismert jobban) a görög források kerülnek említésre. Arisztophanész szerint a komédiát Herculesnek szentelték. Thália kezében dorongja a szatíra lesújtó fegyvere lesz.
Talán ez az értelmezés illik legjobban a Blaskovich Múzeum pipájához. A szárnyas alak (Thália?) kezében a csörgősipkás fejjel ellátott bot is erre utal. (A múzsákat is szokták már az antikvitás óta szárnyas isteni lényként ábrázolni.) Hercules figurája egy színházi szerzőt, komédiaírót takarhat.
Az egykori tulajdonos személyét illetően persze csak találgathatunk. A drámaíró Kisfaludy Károlyhoz illik ez a Hercules-kép. (A párhuzam később – szomorú kontextusban – barátjának, Hunkár Antalnak 1842-es emlékezésében is felmerül: „ama Herculesi erővel biró erős embernek kora halála előttem még most is megfoghatatlan”.) A kompozícióhoz az előképet adhatta az Irodalom hajnalát köszöntő pipa.
Ridovics Anna
Felhasznált irodalom:
Fenyő István, Az Aurora. Egy irodalmi zsebkönyv életrajza (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1955).
Haider Edit és Ridovics Anna, Pipagyűjtemény a tápiószelei Blaskovich Múzeumban (Szentendre: PMMI, 2005).
Hudi József (szerk.): Hunkár Antal visszaemlékezése és iratai. A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 6. (Pápa, 2004) Források a Hunkár család történetéhez
Montfaucon, Bernard de, L’ antiquité expliquée et representée en figures, Tome Premier. (A Paris: 1719) https://archive.org/details/gri_33125008723468
Ridovics Anna, Történelem pipafüstben. Válogatás a Magyar Nemzeti Múzeum Pipagyűjteményéből / History in Pipe Smoke. Selection from the Pipe Collection of the Hungarian National Museum (Budapest: Magyar Nemzeti Múzeum – Opitz Kiadó, 2019).
Papp Júlia, Könyv és kép a 19. század elején. Blaschke János (1770–1833) illusztrációinak katalógusa (Budapest: Arcanum, 2012).
Vayerné Zibolen Ágnes, Kisfaludy Károly. A művészeti romantika kezdetei Magyarországon. (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1973).
A szerzőről:
Ridovics Anna (PhD) művészettörténész, főmuzeológus a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tárának munkatársa. Fő kutatási területe az újkori iparművészet, művelődéstörténet, különös tekintettel az ikonográfiai vonatkozásokra.
A „Történelem pipafüstben. Válogatás a Magyar Nemzeti Múzeum Pipagyűjteményéből / History in Pipe Smoke. Selection from the Pipe Collection of the Hungarian National Museum” (Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum - Opitz Kiadó, 2019) kötet szerzője.
