Pálóczi Horváth Ádám 1817-ben megjelent, majd’ félszáz oldalas könyve a magyarok őstörténetéről nem könnyű olvasmány – nemcsak terjedelme miatt. A 21. századi olvasónak a legnagyobb nehézséget a szövegnek a mai értelemben vett tudományosság előtti jellege jelenti.

Pálóczi Horváth Ádám (1760–1820) arcképe a Vasárnapi Újságban 1906-ban, a Kóré Zsigmond 1791-es festménye után készült metszet alapján. (Forrás: Wikimedia Commons/Inritter)  

A’ magyar Magóg pátriárkhátúl fogva I. István királyig a nemzeti ébredés egyik jellegzetes dokumentuma. Szerzője a modern történettudomány, illetve nyelvtudomány előtti módszereket használ, például nem tesz különbséget az általa felhasznált forrásokban. Számára a Biblia és az ókori auktorok munkái éppoly relevánsak, ha nem relevánsabbak, mint saját korának tudományos (sokszor inkább: pretudományos) termése. A modern bölcsészettudományok intézményesülése Magyarországon, ahogy a legtöbb európai országban, a 19. században ment végbe. Ez a folyamat szorosan összefügg a nemzeti gondolat térnyerésével, melynek eredményeképpen létrejöttek a különböző európai nemzetállamok a 19–20. század során.

Tulajdonképpen még a mű címe sem egyértelmű. A címoldalon ez áll: A’ magyar Magóg pátriárkhátúl fogva I. István királyig – végig kapitálissal szedve, ez utóbbi azért fontos, mert a szövegben Pálóczi Horváth következetesen nagy kezdőbetűvel írja a népneveket, a cím belső említéseiben pedig azt látjuk, hogy a határozói igenév kivételével minden szó nagy kezdőbetűvel szerepel, tehát a címlapon tulajdonképpen „A’ Magyar Magóg Pátriárkhátúl fogva I. István Királyig” szöveg szerepel. Úgy tűnik, itt a „magyar” a „Magóg pátriárka” jelzője, vagyis a cím egyértelműen azt állítja, hogy ez a bibliai ősatya magyar volt. A cím különösségét fokozza, hogy ha a „magyar” a „Magóg pátriárka” jelzője, akkor a cím egy hosszú, önmagában álló időhatározói kifejezés, mely szerkezetileg az „ettől eddig”-nek felel meg, de nem tudjuk, hogy „ettől eddig mi”. Viszont az olvasóhoz intézett előszavának első oldalán a szerző már (vagy: még, hiszen gyakran a könyvcím az, ami legutoljára születik meg) így nevezi meg munkáját: „Magyar, Magóg Pátriarkhátúl fogva I. István Királyig”. A vessző itt azt mutatja, hogy a könyv címe „Magyar” vagy „A magyar”, majd egy alcím („Magóg pátriarkhátúl fogva I. István királyig”) adja a korszak behatárolását. Az értekezés kezdetén azonban a szerző már (vagy: még) ebben a formában adja meg a címet: A’ Magyar Nemzet Magóg Fő-Atyátúl fogva István Királyig. Itt tehát egy harmadik címváltozattal van dolgunk. Valószínűleg az a leghelyesebb, ha e testes könyvet A’ magyar [nemzet] Magóg pátriarkhátúl fogva I. István királyig címmel emlegetjük a jövőben.

Nehéz olvasmány a kötet azért is, mert megírása idején még nem oldódtak meg az olyan publikációtechnikai kérdések, hogy például hová kerüljenek a forráshivatkozások és az idézetek. A szerző a főszövegben citálja idegennyelvű hivatkozásait, jóllehet ő maga is él számos lábjegyzettel könyvében. Bekezdései hosszúak, a szövegben történő eligazodást szövegdobozok hivatottak segíteni. Az értekezés alapegysége a paragrafus; egy-egy paragrafus több oldal terjedelmű. A szöveg szinte tobzódik a hivatkozásokban, emiatt is nehéz magának a szerzőnek a mondandóját kihámozni a leírtakból. Embert próbáló feladat minden hivatkozását végigkövetni és azonosítani. Idézeteiben magától értetődő természetességgel használ különböző nyelveket, főképp a latint, mely a korszak tudományosságának nemzetközi nyelve volt. Körmondatai számos esetben vetekszenek az oldalhosszal. Nézzünk erre egy példát:

[p. IV.] [...] Ha azok, a’ régi hagyományokban, példázó mesékkel, de a’ kegyes Lactantius’ vallástétele szerént nem hazugúl festett arany idők, – a’ mint én ugyan szentűl hiszem, – nem tsak egy nemes meg elégedéssel, és természeti, de erkőltsel párosított függetlenséggel ditsekedhetnek, (mert eme’ felűl azt mondja Ovid’, hogy akkor az emberek, őnként, [p. V.] minden törvényi kötelezés nélkűl hívek és igazak vóltak egymáshoz; sponte sua, sine lege, fidem rectumque colebant; ama’ felűl pedig Xenophon, Socrates után azt vallja, hogy minden nélkűl el-lehetni Isteni boldogság, és minél több nélkűl, Isteni természethez közelítő tulajdonság. Lewenklajígy teszi ki deákúl: nulla re indigere Divinum esse, quam paucissimis, proximum Dei naturae) mert így a’ mi Scytha Öseink annál derekabbak, mennél régibbek másoknál; Hanem ollyan ki miveltséggel is a’ magasabb tudományokra, és leg-szükségesebb mesterségekre nézve, a’ millyent Berosus [p. VI.] tulajdonít az Örmény és Scytha Papoknak; a’ példázatok okosabb ’s nem írígy magyarázóji, Prometheusnak és a’ Tyrusi Herkulesnek, a’ Pythagorásrúl szólló hiteles hagyományok a’ Scythabőlts Abarisnak; Arrianus, Ammianus Marcellinus, Callimachus, és közelebb Fuller, a’ Khalybsoknak; mert így még a’ tudományok rendiben is, ha nem régibbek másoknál, bizonyosan nem is újabbak egy nemzetnél is Öseink: Akkor nints igasságjok azoknak, a’ kik természeti szabású Eleinket, vagy egy vagy más részben betstelenítik; és az ő rágalmazássaikat, tsak a’ kőltözködések által el-tudatlanúltt [p. VII.] némelly közép-idejűkre; – ott is tsak a’ zabolátlan, ’s mint másutt mindenütt, úgy nálok is, tanúlatlan köz népre, és az őnként katonának ’s rettenetesnek neveltt hadi népre nézve lehet elfogadnunk, vagy szenvednünk...

Részlet Pálóczi Horváth könyvéből (Digitális változat: Google)

Bár célkitűzései között ez nem szerepel, de érveléséből kikövetkeztethető: Pálóczi Horváth tulajdonképpen arra vállalkozik, hogy a történeti nyelvészet által megállapított finnugor nyelvrokonság tényét összebékítse a hunhagyománnyal, s mindezt egyfelől a Biblia történeti valóságként felfogott keretébe helyezze, másfelől a klasszikus történetírók munkáival is megtámogassa. A történeti forrásokat kontrollanyagként használja, arra törekszik, hogy ellentmondásmentes képet rajzoljon.

Pálóczi Horváth könyve még az ún. ugor–török háború előtt született, és olyan gondolatokat fogalmaz meg, melyek mintegy előre vetítik a jelenkori tudományos körökben egyre inkább felsejlő konszenzus lehetőségét. Lehetőségről beszélünk a jelenkorban, hiszen egyes kutatók közt még parázs viták zajlanak, vagy legalábbis elbeszélnek egymás mellett. Mások viszont (mint Sándor Klára 2011-es könyvében) igyekeznek tudatosítani a széles olvasóközönségben is, hogy genetika, nemzet, nyelv és kultúra nem egybevágó halmazok, és kellő diszciplináris fegyelemmel az egymással látszólag ellentétben álló hagyományok, a népszerű mesék és tudományos tények ellentétei is feloldhatók. E halmazok jelentős része közösségi produktum, tehát a közösséget alkotó személyek egyéni tulajdonságainak összessége rajzol ki egy olyan egyszerűsített képet, amelyet a közösségre vonatkozóan jellemzőnek ismerünk el. A nyelvnél maradva: melyik változat „a” magyar: „embër”, „embör”, „ember” – van-e olyan ezek közül, amelyik „magyarabb”? Természetes, hogy az egyének sokféleségéből összeadódó közösségi kultúrának (nyelvnek stb.) vannak olyan elemei, amelyek a közösség többségének sajátjai, s vannak olyanok, amelyek csak keveseknek. Nyelvcsaládokat illetően a tudomány egyáltalán nem szokott olyan elvárásokat megfogalmazni, hogy az egy nyelvcsaládba tartozók azonos kultúrával, azonos testi jellemzőkkel bírjanak; így természetesen nem szokás vitatni, hogy az izlandi nyelv ugyanabba a nyelvcsaládba tartozik, mint az urdu stb.

A honfoglalás kori, illetve azt megelőző magyar lovasnomád kultúráról régóta tudjuk, hogy szavai közösek az ugor nyelvekben, és a 19–20. századra nemcsak a magyarok hagytak fel rég a lovasnomád életmóddal, hanem a hantik és a manysik is.

Pálóczi Horváth munkája erről a lovasnomád korszakról szól. Hogy az elmúlt kétszáz évben nem sokat idézték, annak alapvetően két oka van. Az egyik, hogy a 19. században új alapokra helyeződött a tudományosság. A 19. század második fele óta a történészek már nem a Bibliát, az antik auktorokat és a különböző népek mondavilágát tekintik elsőszámú tudományos forrásnak, mellyel igyekeznének szinkronba hozni az új kutatási eredményeket – Pálóczi Horváth Ádám törekvése viszont, mint láttuk, még ez. A másik oka annak, hogy a könyvét nem gyakran idézik, az az, hogy nem könnyű olvasmány – stílusa, hosszú körmondatai, illetve iszonyatosan sok hivatkozása miatt. Nincs is rá szükség, hogy mindennapos olvasmányunkká váljon, hiszen mind publikációtechnikailag, mind szemléletét tekintve meghaladott munka, ám van egy olyan állítása, mely a jelenkorban is érdeklődésre tarthat számot.

Pálóczi Horváth Ádám megpróbálja a már említett alapvető forrásait összhangba hozni a kutatás (kétszáz évvel ezelőtti) új eredményeivel. Az egyik ilyen új eredmény a korban a magyar nyelv finnugor eredetének felfedezése volt. Pálóczi Horváth azokkal száll harcba, akik ezt az eredetet úgy képzelték, hogy a magyarok egyenesen Finnországból érkeztek a Kárpát-medencébe. Az ő állítása az, hogy a szkíták (akik nála egyértelműen a hunokkal és az avarokkal is azonosak) hatalmas birodalmának volt a nyelve az, amit (mai terminológiára lefordítva) a nyelvészek finnugor alapnyelvnek neveznek, s ebből származnak ennek a régi nyelvnek a mai leánynyelvei a magyartól a számi, a finnségi, a mordvin, a mari és a permi nyelveken át az obi-ugorokig. A jelenkori kutatástól sem teljesen idegen ennek a lehetőségnek a felvetése, ám ez a felvetés egyelőre nem bizonyítható. Természetesen ma semmiképpen sem használjuk szinonimákként a „szkíta”, „hun”, „avar” és „magyar” szavakat. Nem meglepő, hogy Pálóczi Horváth is saját korának nézetei szerint gondolkodik, így például nála vannak előkelőbb és kevésbé előkelő nyelvek. Szerinte előkelőbb az a nyelv, amelyik az „eredetibb formában” megőrződött, vagyis a nyelvi változásoknak kevésbé volt kitéve, és így tovább. Fogalmai és tudományossági alapkritériumai ugyan mások, konklúziója azonban meglehetősen hasonlít ahhoz, amit ma sokan felvetnek. A mai kutatók nyomatékosan felhívják a figyelmet arra, hogy a hunok nyelvéről (elegendő forrás hiányában) nem tehetünk tudományos állításokat, csupán (egyelőre nem bizonyítható) hipotézisként fogalmazhatjuk meg azt, hogy a finnugor alapnyelv (is) valamilyen kapcsolatban lehetett a soknemzetiségű, s minden bizonnyal soknyelvű sztyeppei birodalmak és államalakulatok valamelyikével. Kisebb vihart kavart az utóbbi években például Juha Janhunen 2014-es tanulmánya, amelyben a transzeurázsiai nyelvi szövetség, az urál–altaji nyelvtípus születését, s ezzel együtt az „uráli” nyelvcsalád földrajzi eredetét Dél-Mandzsúriába teszi.

Az uráli nyelvek területei (Janhunen 2014: 8) és az urál–altaji nyelvtípus eredete (Janhunen 2014:26)

A jelenkori nyelvészek, történészek, kultúrtörténészek, régészek és filogenetikusok interdiszciplináris kutatásai nem a magyar nyelv eredetének kérdését akarják megválaszolni. Ezt a kérdést a kutatás már megválaszolta. A szaktudósok közös kutatása ennél jóval nagyobb feladatra vállalkozik: a magyarság eredetének, illetve mibenlétének kérdésre keresik a választ. Kétszáz évvel Pálóczi Horváth könyve után még mindig a magyar nép és nyelv származása az egyik leggyakrabban és leghevesebben vitatott kérdés a különböző online és élő fórumokon – nem is annyira a tudományos, hanem inkább a műkedvelő és ismeretterjesztő közegben. Nagyon érdekes, hogy napjaink nyelvészei, történészei és régészei egyre inkább egyesülő erővel közelítenek ahhoz az állásponthoz, amelyet Pálóczi Horváth Ádám munkája (korának eszközeivel) már megjelenített: választó kötőszó helyett kapcsolatos kötőszó kell e két szó közé: szkíták és finnugorok.

Felhasznált irodalom

Pálóczi Horváth Ádám, A’ magyar [nemzet]. Magóg pátriarkhátúl fogva I. István királyig, írta és most közre botsátja Horváth Ádám (Pest: Trattner János Tamás, 1817).

Fodor István, „Nyelvek, Népek, Térképek. Néhány észrevétel Juha Janhunen hipotéziséhez”, Archaeologiai Értesítő 141 (2016): 217–229., DOI: https://doi.org/10.1556/0208.2016.141.12, http://real.mtak.hu/43017/1/0208.2016.141.12.pdf.

Horváth Csaba Barnabás, „Finnugor és szkíta eredet – egy és ugyanaz?”, International Relations Quarterly, 10. 3–4. sz. (2019). https://www.southeast-europe.org/pdf/39/dke_39_m_h_Horv%C3%A1th-Csaba-Barnabas_Finnugor-es-szkita-eredet.pdf.

Juha Janhunen, „A legkeletibb uráliak”, Nyelvtudományi Közlemények, 110. kötet (2014): 7–30. http://www.nytud.hu/nyk/nyk110.pdf

Neparáczki Endre; Kustár Ágnes; Török Tibor et al., „Y-chromosome haplogroups from Hun, Avar and conquering Hungarian period nomadic people of the Carpathian Basin”, Scientific Reportsvolume 9 (2019): Article number: 16569, https://doi.org/10.1038/s41598-019-53105-5.

Pamjav Horolma, Fehér Tibor, Németh Endre, Csáji László Koppány, Genetika és őstörténet. A magyarok és más eurázsiai népek múltja a genetikai adatok fényében (Budapest: Napkút, 2019).

Helen Post; Németh Endre; Klima László; Türk, Attila et al., „Y-chromosomal connection between Hungarians and geographically distant populations of the Ural Mountain region and West Siberia”, Scientific Reports, volume 9 (2019): Article number: 7786, https://doi.org/10.1038/s41598-019-44272-6.

Sándor Klára, Nyelvrokonság és hunhagyomány (Budapest: Typotex Kiadó, 2011).

Sándor Klára, Hunor s Magor – két egytestvér?, AudMax Esték (Szeged: SZTE, 2018). https://www.youtube.com/watch?v=gwHy-q7cWr0.

Tóth Gábor, „Őstörténeti paradigmaváltás kellős közepében vagyunk: Interjú Sudár Balázzsal”, Vasárnap, 2020. július 18, https://vasarnap.hu/2020/07/18/ostortenetiparadigmavaltas-kellos-kozepeben-vagyunk/.

Zegernyei, „Magyar DNS az Urálban”, Nyelv és Tudomány, 2019. május 29, https://www.nyest.hu/renhirek/magyar-dns-az-uralban.

A témáról bővebben A Kis világbéli nagy világ. Tanulmányok Pálóczi Horváth Ádámról című kötetben olvashatnak, amely 2021. február végétől ingyenesen olvasható és letölthető lesz a Reciti Kiadó honlapján.

Tóth Tünde, Ph.D. (2000, irodalomtudomány), Ph.D. (2018, nyelvtudomány). Pályáját Balassi-kutatóként kezdte Vadai István tanítványaként Szegeden. Nevéhez fűződik az első online kritikai kiadás (Horváth Ivánnal, Vadai Istvánnal és másokkal, 1998). Az 1997–2007 között működött ELTE BTK Bölcsészettudományi Informatika Önálló Program társalapítója volt Horváth Ivánnal és Golden Dániellel. Az utóbbi években elsősorban nyelvészettel foglalkozott (Tartu, Pécs, Tallinn, Szöul-Yongin), a magyar igeragozást poliperszonális keretben tárgyaló kutatók közé tartozik. További: https://www.youtube.com/user/Allinor/videos, http://bibliopolis.hu/tunde/