A tanulmány első részében két tajtékpipa ikonográfiáját vizsgáltuk meg. A klasszicista, antikizáló mintaképeket követő darabok nagy valószínűséggel az Aurora irodalmi almanach köréhez, illetve szerkesztőjéhez, Kisfaludy Károlyhoz kötődnek. Még inkább megfigyelhető ez a kötődés egy pipaszár és egy sétabot esetében. Mindkettőn az Aurora és a Hébe lapjain megjelent irodalmi illusztrációk nyomán készített dekoráció látható. Ezek egy új művészeti szemlélet képviselői, amelynek vezéralakja ugyancsak az író és képzőművész Kisfaludy Károly volt.
Kisfaludy Károly portréja, Barabás Miklós rajza nyomán – Mayer Károly acélmetszete, 1843.
Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnok
Kisfaludy alkotói programjában a történelmi tematika hangsúlyos szerepet kapott. Az Aurora lapjain a nemzeti történeti epika megteremtésére irányuló törekvések jegyében született alkotások láttak napvilágot. Képszerkesztőként így írt Kazinczynak az almanach indulásakor 1820. decemberében (Vayerné 1973. 26.): „A rézmetszetek többnyire jó hír nevű művészek körétől készíttetnek, a rajzolatok tőlem lesznek és mind a hazai történetből vett scénák.” (V.Ö.M. II. 1960. 707.)
Kisfaludy az 1810-es évek végén Fessler Ignác Aurél Die Geschichte der Ungern und ihrer Landsassen című históriai munkájának hatására a magyar történelem jelentős korszakait bemutató, nagyszabású kötet kiadását tervezte, amit 120 saját rajzával akart illusztrálni. A vállalkozás végül félbe maradt, de az illusztrációk közül számos kompozíció elkészült. Ezekből több is bekerült az Aurora metszetei közé.
A képi ábrázolásoknál Kisfaludy a jelenetbe foglalt történeti narratíva műfaját részesítette előnyben a portrékkal, allegóriákkal, emblémákkal szemben. Kötetenként egy portrét vagy allegorikus kompozíciót közölt, a többi (Petrich András négy, kvalitásos tájképétől eltekintve) irodalmi illusztráció. Sosem vett át külföldről régi rézlemezt, és nem ismertette az egyetemes művészet remekeit sem reprodukciókban. Az Aurorában megjelenő irodalmi művek és képzőművészeti alkotások– túlnyomórészt – a romantika eredetiség-követelményének megfelelően nem fordítások, s nem másolatok voltak, hanem „eredeti magyar elmeszülemények”, ahogy Kisfaludy az almanch hírdetésében megfogalmazta. (Bánóczi 1883. II. 22-23; Vayerné 1973. 26.) Ez a szemlélet merőben eltért a Kazinczy-féle klasszicista, mintakövető eszménytől. Az almanach képmellékletei önálló alkotások voltak, amelyek természetesen felhasználtak bizonyos, a korban kedvelt kompozíciós sémákat. A történeti téma elbeszélő bemutatásánál lényeges volt a cselekmény, a szereplők közötti akció érzékeltetése.
A képszerkesztő Kisfaludy számára nagy segítség lehetett, hogy képzőművész és egyben színpadi szerző is volt. Maga választotta ki a grafikai lapok művészeit is, akiknek nemcsak a témát határozta meg, hanem gyakran rajzvázlatot is mellékelt. Az irodalmi anyagot rögtön színpadkép-szerűen vizualizálni is tudta. A színpadi gesztusrendszer, a deklamáció és saját képzőművészeti műveltsége segíthette, hogy megfelelő formákat, kifejező elemeket találjonaz ábrázolás témájához. Történelmi kompozíciói közül több is típusteremtő jelentőségűnek bizonyult a későbbi hazai képzőművészet számára.
Sétabot (MNM 1965.43.) és szétcsavart pipaszár (MNM 2004.1.195.)
Dabasi András felvétele
A sétaboton és a pipaszáron 15 irodalmi illusztráció jelenete szerepel. A sétapálca (MNM. 1965.43., H: 88,5 cm) áttört, csavart, ezüstözött réz fémszalagokból kialakított gombja alatt a pálca legfelső sávjában két lebegő, szárnyas gyermekangyal által tartotta díszlepel felett, két leveles ág között a koronás magyar címer látható, amely a Hébe első kötetének metszete nyomán készült. Alatta hat jelenet címfelirattal a magyar múltból a honfoglalástól a mohácsi vészig, mindegyik az Aurora metszetei nyomán:
- Árpád király
- András és Béla
- László Cserhalmon / Etelke elragadtatik.
- Erzsébet az Attyját sirattya
- Dobozy Mihály a Hölgyével
- Villi Táncz Zalánnyal az Erdőben.
Az utolsó felirat alatt kezdődő újabb sávban olvasható a készítés dátuma és a mester szignója: Matzola Gergely Metsz. 1826. A 98 cm hosszú gyümölcsfa pipaszár (MNM 2004.1.195.) háromrészből áll, melyek csavaros, fekete szarutaggal illeszkednek egymáshoz. Végét borostyán szopóka zárja le. Az alig néhány cm átmérőjű száron népiesversike kíséretében kilenc, keretbe foglalt ábrázolás kapott helyet. A vers 2-2 sora között 3-3 felirattal ellátott kép:
1. Hunyadi János és Szilágyi Erzséb[et],
- Gara László és Leánya,
- Zalán futása,
- Szirmay Ilona,
- Szilágyi és Hajmásy,
- Ilka, avagy Nándorfehérvár megvét[ele],
- Viszontlátás,
- Bakáts Elek (Somló)
- Csobáncz.
Mindegyik felirat egy-egy irodalmi mű címe is egyben, kivéve a 8. számút. Bakáts ugyanis Kisfaludy Sándor Somló című regéjének főszereplője. Két ábrázolás a Hébe, hét az Aurora lapjai nyomán került kevés módosítással, bravúros módon a pipaszárra.
A sétabot 1826-ban készült, a pipaszár későbbi. A rajta lévő ábrázolásokhoz előképül szolgáló eredeti illusztrációk 1822–1829 között láttak napvilágot. A tizenöt jelenetből kettő köthető a Hébéhez, itt jelent meg 1822-ben Kisfaludy Sándor Hunyady című színműve, a szerzői előszó szándéka szerint „a minden időben hazafiúságra buzdító dráma”. A többi ábrázolás mind a Kisfaludy Károly szerkesztésében kiadott Aurora számára metszett grafikák nyomán született meg.
Ha megnézzük az irodalmi műveket, amelyekhez az illusztrációk készültek, az alábbi szerzőlistát állíthatjuk össze: Kisfaludy Sándor műveihez öt illusztráció kapcsolódik (Dobozy, Hunyady, Gara, Somló, Csobánc). Vörösmarty Mihályéhoz szintén öt grafika köthető (Zalán, Árpád, András és Béla, Szilágyi és Hajmássy, Cserhalom). Kisfaludy Károly írása a Viszontlátás és az Erzsébet. Írt Dobozyról is, a Villi téma pedig mindkét utóbbi szerzőt megihlette. Maga az illusztráció Gróf Majláth János (1786–1855) Villi Táncz című, németből fordított romantikus elbeszélését kísérte. Az Ilka, avagy Nándorfehérvár megvétele grafika Döbrentei Gábor (1785–1851) Nándor-fejérvár című művéhez készült, amely 1823-ban jelent meg az Aurorában. A témáról Kisfaludy Károly nagy sikerű színművet is írt 1819-ben Ilka címen. Szirmay Ilona történetét Kiss Károly (1793–1866) hadtudományi és novellaíró dolgozta fel elbeszélésében. A szerző Kisfaludy Károly katonatársa és barátja volt. A metszetek által illusztrált, többnyire történeti tárgyú irodalmi alkotásokhoz szerzőként és szerkesztőként, inspirálóként köze volt Kisfaludynak. A sétaboton és a pipaszáron megjelenő ábrázolások mindegyikének rajzi előképe – nagy valószínűséggel – szintén az ő munkája.
Az összes ábrázolás ikonográfiájának és irodalmi vonatkozásainak teljes körű bemutatására itt nincs lehetőség, ezt amúgy is megtettük korábban (Ridovics 2011). Most csak néhánnyal tudunk részletesebben foglalkozni. Gyulai Pál írta: „Általában a Kisfaludy Károly Aurorájában sok olyan kép jelent meg, a melyek Vörösmarty költeményeire vonatkoztak. Néha Vörösmarty írt a Kisfaludy rajzához költeményt, néha Kisfaludy vette rajza eszményét Vörösmarty költeményeiből.” (V.Ö.M. II. 1960. 707.)
A sétabot 1. képe Árpád király felirattal Árpád pajzsra emelését ábrázolja.
Árpád király ábrázolás a sétaboton, Matzola Gergely, 1826.
Dabasi András felvétele
Katonái tartják a pajzson álló, fejedelemmé választott büszke vezért. A 19. században népszerű képzőművészeti téma legkorábbi megfogalmazásával találkozunk itt. (A későbbiekben a kompozíció némileg módosul, de történetileg ez az álló alakos ábrázolás a hitelesebb.) A metszet az Aurora 1826-os számában jelent meg Vörösmarty Mihály Árpád emeltetése című költeményéhez.
Árpád, M. Hoffmann sc., rézmetszet, Aurora,1826.
A rajz volt meg előbb, s ez ihlette meg a költőt. Vörösmarty versesköteteiben erre utalva Egy kép alá alcímet kapott a mű. Gyulai Pál szerint az András és Béla témánál is hasonló volt a helyzet „Úgy látszik, hogy Vörösmarty költeménye tárgyát Kisfaludy rajzából vette.” (V.Ö.M. 1960. II. 716.) Kisfaludy biztatására írta meg Vörösmarty Mihály a Cserhalom (1825) című versét, amely a László Cserhalmon grafika kíséretében jelent meg 1826-ban. Kazinczy Ferenc az Aurora addigi legjobb illusztrációjának tartotta ezt a metszetet. A Dobozy metszet az Aurora 1822-es számába látott napvilágot.
Dobozy, Schärmer Már. Raj. Axmann bészivatta, Blaschke Ján. Metsz.,
rézmetszet, Aurora, 1822.
A mohácsi csata után a törökök elől menekülő házaspár ábrázolása Kisfaludy Sándor Dobozy Mihály és Hitvese című regéjét (Regék a Magyar Elő-időből) kísérte. Kölcsey Ferenc és Kisfaludy Károly is megírta a történetet. Kisfaludy Károly 1821-ben 3 rajzot is készített bátyja Dobozyjához. Valószínűleg ezek egyikét rajzolta át jóbarátja, Martin Schärmer a metsző, Blaschke János számára. A metszet nem a közös halált, hanem a még reménykedő menekülést ábrázolja. Nem a tragédia előérzetének feszültsége, hanem a két ember összetartozásának érzelemteli megfogalmazása kap hangsúlyt.
Dobozy Mihály a Hölgyével, ábrázolás a sétaboton, Matzola Gergely, 1826.
Dabasi András felvétele
A sétapálcán a jelenetek időrendjétől eltérve az utolsó ábrázolás visszavisz a középkorba. Az illusztráció Gróf Majláth János (1786–1855) Villi Táncz című, németből fordított romantikus elbeszélését kíséri. A zord atya nem engedi leányát férjhez menni kedveséhez, Zalánhoz. Elküldi az ifjút harcolni, hogy csatában pusztuljon el. A leány dajkája meséiben hall a villikről, akik menyasszony korukban haltak meg, s szellemlényként halálra táncoltatják a férfiakat. A népmesék, tündérregék, boszorkánytörténetek világából merítő téma Vörösmartyt is foglalkoztatta, 1822-ben írta a Villidal betétet A hűség diadalma című művéhez. Kisfaludy Károly Az álom című verse szintén feldolgozta a témát. A metszet a kor hazai képzőművészetében szokatlan, új módon, romantikus eszközökkel, víziószerűen próbálja megjeleníteni a halott mátka látomását, a halálban beteljesülő szerelem menyegzői táncát.
Villi Tánc, Schärmer Már. Raj. Axmann bészivatta, Blaschke Ján. Metsz.,
rézmetszet, Aurora, 1822.
Villi Táncz Zalánnyal az Erdőben, ábrázolás a sétaboton, Matzola Gergely, 1826.
Dabasi András felvétele
A pipaszár metszeteinek előképéül szolgáló irodalmi alkotások mindegyike szintén a történeti múltból meríti cselekményét, de a kiválogatott ábrázolások az érzelmeket, a magánéleti, pszichológiai szálat, a férfi-nő, szülő-gyermek kapcsolatot emelik ki ezekből. Hunyady és Szilágyi Erzsébet, a példás férj és feleség, példás szülők, akik a nemzetnek kiváló fiakat nevelnek, Gara nádor nem törődik leánya érzéseivel. Öt történet a szerelmesek boldog egymásra találásával fejeződik be. Az utolsó két ábrázolás a tragikus szerelem témakörét, alakjaitmutatja be. Az irodalmi forrás Kisfaludy Sándor Regék a’ Magyar Elő-időből kötetének két regéje, romantikus várromokhoz kötődő történetek – a Somló és a Csobáncz. Helyszínük a Nyugat-Dunántúl, a Kisfaludyak által jól ismert, szeretett történeti, balatoni táj. „Regéimnek foglalattya szomorú: azért-e, hogy a Magyar nemzeti természetéből szomorú? [...]Hunniának sok súlyos csapásai ólta, mellyek közül csak a Mohácsi veszedelmet említettem, – a Nemzetnek minden örömét, javát, szerencséjét, dicsőségét örök búnak gyászos ködgye fedi?” (Kisfaludy Sándor, Regék a Magyar Elő-időből. Előszó. 1807.) A múltból merítő történeti epika itt tragikus történelemszemléletet sugall. Az álnokságok és csalárd árulások miatt a magánélet boldogsága is lehetetlenné válik. A többalakos figurális kompozíciók után a sort a Csobánc melankolikus nőalakja zárja. A fa alatt egy leány ül, aki vőlegénye halálhíréről értesült. Karkötős kezével a virágos ág felé nyúl, másik kezével a haját díszítő menyasszonyi koszorút igazítja. A fa mögötti szőlős domboldalon kis háztető bukkan elő, a messzi hegyek ormán vár emelkedik. A távolba merengő magányos figurát az almanach illusztrációjához hasonlóan átéléssel, kifejező módon jeleníti meg a pipaszár metszete. Az arc megfogalmazásának finom részletei viszont eltérnek az előképtől.
Csobánc, ábrázolás a pipaszáron, Matzola Gergely
Dabasi András felvétele
Az 1829–1830 táján készült pipaszáron megjelenő ábrázolások Kisfaludy művészi programjának lényeges összetevőit reprezentálják – a nemzeti történeti téma, az irodalmi és képzőművészeti történetmondás feladata, az érzelmek, a szerelem kultusza jelentkezik ezeken a metszeteken, amelyekből egyfajta személyes magánéleti érintettséget, szomorú életrajzi párhuzamot is kiolvashatunk. Több sikertelen házassági kísérlet után végül agglegényként halt meg az író. A metszetek irodalmi forrásai különböző műfajokat sorakoztatnak fel. A történeti dráma és elbeszélés, a hős eposz és a rege szereplői jelennek itt meg a kor ízlését, művészeti kánonját is sugallva. Ehhez a programhoz kapcsolódik, ezt egészíti ki még egy fontos elemmel a megszemélyesített pipaszár dala:
Országunk földjén termett jóféle dohányok
Füstjeit illatozom, tűz, pipa, száj, ha segít
Míg életbe laktam származásom hellyét
Száz csőjű gyökereim szívták a’ föld tejét
A’ ki engem’ már most a’ kezére kerít,
Abban leli kedvét, ha füsttel keserít.
(szöveg a pipaszáron)
Ebben az időben élénkül meg a korszak és Kisfaludy népdal iránti érdeklődése. Kisfaludy az Aurorában több népdal jellegű költeményt közölt, s egy száz dalból álló gyűjteményt tervezett a népiesség jegyében. Talán ez is az ő szövege? Annyi mindenképp valószínű, hogy a két tárgy – a sétabot és a pipaszár – megrendelője Kisfaludy Károly lehetett.
Az íróról közismert, hogy szenvedélyes pipás volt. „Kisfaludy minden érkezőt először is pipával kínált meg, aztán szünet nélkül folyt a beszéd, leginkább irodalmi dolgokról”. (Bánóczi 1883. II. 164.)
„Tán éppen a munkában tudott Kisfaludy Károly a legkevésbé mértékletes lenni. Mikor leghosszabb szárú pipájára gyújtott, mindig annak volt a jele, hogy nagy munkába kap”. „Dolgozott szakadatlanul [...]csak a szörnyű pipafüst, mely az egész házat betölté, árulta el, hogy a költő él és dolgozik.” (Bánóczi 1883. II. 160. 112.jegyzet, 180.)
Kisfaludy Károly halálos ágyán, Barabás Miklós rajza - Sadler Károly acélmetszete, 1830.
Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Képcsarnok
A ravatalnál Bajza, Toldy és Vörösmarty állnak
Kisfaludy Károly 1830 novemberében halt meg tüdőbajban. Hagyatékának, képgyűjteményének árverésére 1831 márciusában került sor. Személyes tárgyait közeli barátai vásárolták meg jóval nagyobb áron, mint ahogy az a kiírásban szerepelt, hogy ki tudják fizetni tartozásait, és ereklyeként őrizzék meg írótársuktól ezeket az emlékeket. A hagyatéki listában az ingó javak között szerepelt a felsorolásban egy török meggyfa pipaszár bernstein (azaz borostyánkő) csutorával, ami Fáy András író tulajdona lett. Úgy véljük, hogy ezzel azonos a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött darab. (2004-ben sikerült az Osskó Gyűjtemény több pipájával együtt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium Ithaka-programja támogatásával megszerezni.) A török jelző a pipaszár előtt nem a tárgy gyártási helyére utalhat, hanem arra, hogy a meglehetősen hosszú (98 cm) szárat török típusú cserépcsibukhoz illesztették, hogy dohányfüstöt eregessenek belőle. Feltételezésünk szerint a Magyar Nemzeti Múzeumba 1965-ben, vétel útján került sétapálca is Kisfaludy Károly tulajdonában volt egykor. Az „utczán bottal szokott járni, mellyel hadonászni szeretett, gyors lépésű és rendetlen járású volt”. (Bánóczi 1883. II. 159.) A hagyatéki leírásban szerepelt egy pálca is. A forrásból nem derül ki, hogy mi lett a későbbi sorsa és valóban egy sétabot volt-e.
A Kisfaludy Társaság 1836-ban alakult meg az Aurora-kör tagjaiból Kisfaludy emlékének ápolására, a hazai szépirodalom pártolása céljából. 1860-ból van az első bejegyzés a felajánlott, Kisfaludy Károly által készített rajzokról és kéziratokról. 1868-ban Zádor György özvegye egy sétapálcát ajándékozott az iratok szerint. (Mázi Béla szíves közlése az általa összeállított jegyzék alapján, amelyet a Kisfaludy Társaság Évlapjai és jegyzőkönyvi bejegyzések nyomán készített el.) A tárgyról nem tudunk bővebbet, csak annyit, hogy ma már nincs a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában, mert Budapest ostromakor 1945-ben elveszett. Zádor György (1799–1866) író, irodalomtörténész a Kisfaludy Társaság egyik megalapítója volt; 1848-ban változtatta meg a nevét Stettnerről Zádorra. Ő is jelen volt a hagyatéki árverésen, a feljegyzések szerint több tárgy került hozzá. Haláláig féltett kincsként óvhatta ezt a legjobb barátaira, irodalmi törekvéseikre emlékeztető különleges tárgyat. Immár a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi tovább kegyelettel a 19. század eleji művelődéstörténet e két különleges ereklyéjét.
Felhasznált irodalom
Bánóczi József, Kisfaludy Károly és munkái. I–II. kötet. (Budapest: Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, 1882–1883.)
Mázi Béla, A Kisfaludy Társaság gyűjteménye. In: A Magyar Tudományos Akadémia képzőművészeti kincsei. Szerk.: Papp Gábor György, András Edit (Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 2004. 48–52.)
Ridovics Anna, Füstbe burkolt rajzolatok. Kisfaludy Károly relikviái a Magyar Nemzeti Múzeumban. In: Corolla Museologica Tibor Kovács dedicata. Libelli Archeologici. Ser. Nov. No. IV. Régészeti füzetek új sorozat IV. szám. Szerk.: Tóth Endre – Vida István. (Budapest: Magyar Nemzeti Múzeum, 2011. 433–468.
Ridovics Anna, Történelem pipafüstben. Válogatás a Magyar Nemzeti Múzeum Pipagyűjteményéből / History in Pipe Smoke. Selection from the Pipe Collection of the Hungarian National Museum (Budapest: Magyar Nemzeti Múzeum – Opitz Kiadó, 2019. 288–295).
Vayerné Zibolen Ágnes, Kisfaludy Károly. A művészeti romantika kezdetei Magyarországon. (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1973).
Viszota Gyula, Kisfaludy Károly hagyatéka, A Kisfaludy Társaság Évlapjai XXXVIII. Különny. a Budapesti Szemléből 1903–1904.
V.Ö.M.: Vörösmarty Mihály Összes művei (kritikai kiadás, szerk. Horváth Károly, Tóth Dezső), II (Kisebb költemények II., s. a. r. Horváth Károly), (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1960.)
Az esszé első része ITT olvasható.
Ridovics Anna (PhD) művészettörténész, főmuzeológus a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Tárának munkatársa. Fő kutatási területe az újkori iparművészet, művelődéstörténet, különös tekintettel az ikonográfiai vonatkozásokra.
A „Történelem pipafüstben. Válogatás a Magyar Nemzeti Múzeum Pipagyűjteményéből / History in Pipe Smoke. Selection from the Pipe Collection of the Hungarian National Museum”(Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum - Opitz Kiadó, 2019) kötet szerzője.
